A gyermekkori tikkelésről

A gyermekkori tikkelésről sokunknak van tapasztalata, valamilyen formájával szinte minden nap találkozunk, mégis sok tévképzet él róla, ami nehezíti felismerését, elfogadását és kezelését. Ugyanakkor nagy gondot okoz a tiket mutató gyermek szülei, hozzátartozói, pedagógusai valamint társai számára, így kiemelt fontosságú beszélni róla.

Mi a tik?

A tik (vagy tic) a francia nyelvből származó kifejezés, egy speciális neurológiai tünetet jelent: lehet akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő, sztereotip mozgás – vagyis motoros tik; illetve hangadás – vagyis vokális tik. Lefolyása az enyhétől a rendkívül súlyosig terjedhet, ám az extrém súlyos eseteket kivéve nem jelentkezik folyamatosan. A tikkelés sokszor fel sem tűnik a környezetnek, csak szakember azonosítja be. 

A tikkelésről általában

A tikkelés nem akaratlagos jelenség. Nagyobb gyerekek el is mondják, hogy a tiket megelőzi egy kellemetlen érzés – általában a tik helyén – legtöbbször viszketés, feszülés, fájdalom formájában, mely a tik végrehajtásával enyhül.

Sokszor azt veszi észre a szülő, hogy amikor a tikkelő gyermek ellazulhat otthon, nem kell arra figyelnie, hogy mit szólnak hozzá, jobban előjönnek a tikek. Szintén jellegzetes helyzet, amikor a tikkelő gyermek az orvosi rendelőbe belépve a helyzet okozta izgalom miatt azonnal mutatja a tünetet, majd a kezdeti beszélgetés alatt megnyugodva, illetve vizsgálat alatt, feladathelyzetben teljesen tünetmentessé válik. Érdekes azonban, hogy kérésre a gyerekek minden tünetüket be tudják mutatni. 

Bizonyos élethelyzetek kifejezetten provokáló hatásúak, ilyen például az iskolakezdés. Augusztus végén, szeptember elején mindig megnő a tik miatt jelentkező betegek száma. A hullámzó lefolyás azonban spontán is jelentkezhet, nem mindig köthető érzelmi állapothoz, pszichés feszültséghez. A tik diagnózisát a tünetek alapján kell felállítani, semmilyen egyéb vizsgálómódszer nem segít.

Kiknél figyelhető meg a tikkelés?

A tikkelés elsősorban kora gyermekkorban, leggyakrabban 4–6 éves kor körül bukkan fel, az iskoláskorú gyermekek 20 százalékánál jelentkezhetnek tünetek. A legsúlyosabb időszak 8–12 éves korban figyelhető meg. A tikkelés fiúknál 3-4-szer gyakrabban fordul elő, mint lányoknál.  A tikkelés sokszor családi halmozódást mutat, bár a pontos öröklésmenet nem ismert.
A tik-zavarban szenvedők számos más viselkedési problémát is mutathatnak: a gyermekek felénél kényszercselekvések-kényszergondolatok (OCD) és hyperaktivitás-figyelemzavar szindróma (ADHD) is jelen van.

A tikkelés formái

A tikkelésnek mozgásos (motoros), valamint hangadásos (vokális) formáit különítjük el, mindkét csoporton belül megkülönböztetünk egyszerű és komplex formákat.

A motoros tik

Az első tünetek legtöbbször egyszerű mozgásos tikek, melyek leggyakrabban az arcon és a fejen jelentkező rövid, szabálytalan mozgásokat jelentenek, de ritkán előfordulhatnak a vállakban, a törzsön, illetve a karokon is.  Az akaratlan mozdulatok sokszor célszerűnek tűnnek. A gyerekek gyakran társítanak is egy akaratlagos mozdulatot a tikhez, pl. elsimítják a hajukat a fejrázás után a haj elsöprése céljából, de egy idő után feltűnő, hogy kompenzáló mozdulatról van szó.

Az egyszerű motorikus tik formái nagyon enyhék, a leggyakoribbak a fej-nyak mozgásai: fejrázás, fejbiccentés, grimaszolás, nyelvnyújtogatás. Ezek akár izomrándulásokat, fájdalmat is okozhatnak. További motorikus tikek a vállrándítás, orrhúzogatás, szemforgatás, a kézrázás, a karok behajlítása/nyújtása, has megfeszítése, törzscsavarás és lábdobogás.

Gyakori pislogás

A hunyorgás és a pislogás gyakori jelenség a gyermekeknél, melyet a szem körüli finom izmok ritmikus, akaratlan összehúzódása okoz. Amikor ezeket a tüneteket tapasztalják a szülők, gyakran szemészeti okokat sejtenek a háttérben.

Az összetett motorikus tik

Az összetett motorikus tik esetén egymástól jól megkülönböztethető, több izomcsoportot érintő és meghatározott lefolyást mutató összetett mozgás tapasztalható.
Ilyen kombinált mozgás például a szökdécselés, ugrálás, szokatlan, bizarr mozdulatokkal járás, tárgyak és emberek kényszeres megérintése, tapogatás, szagolgatás. Az összetett motorikus tikek közé tartozik az echopraxia, vagyis mások mozdulatainak, gesztusainak átvétele; valamint a kopropraxia, ami obszcén vagy a társadalmi normák szerint helytelen mozdulatok, gesztusok akaratlan végrehajtását jelenti.

A vokális tik

A vokális tik egy hang, hangsor ismétlődő, akaratlan kimondása, esetleg a felső légutakon képződő hangszerű jelenség. Egyszerű vokális tik lehet például a szipogás, szimatolás, dünnyögés, röfögés, valamint a sóhajtozás, ásítozás is.

Gyakori krákogás, köhögés

A vokális tikkelés jelentkezhet − gyakran környezetet is zavaró − száraz, krákogó köhögés, köhintés formájában, miközben megfázás nem áll fenn. A köhögési tik csak nappal figyelhető meg, és gyakran gégészeti vagy allergológiai problémának vélik a szülők. Ezek a tünetek néha egy torokfertőzést követően alakulnak ki, és később válnak akaratlan tikké.

Összetett vokális tik

Az összetett vokális tikek során a helyzethez nem illő szavak, szótagok, rövid mondatok ismételgetése jelentkezik. Echoláliának nevezzük azt az összetett vokális tiket, amikor valaki mások szavait/mondatait különösebb ok nélkül ismételgeti, míg a koprolália obszcén tartalmú szavak ismételgetését jelenti. Előfordul, hogy a beteg a saját maga által mondott szavakat, szótagokat dadogáshoz hasonló módon hajtogatja, a vokális tik ezen formáját paliláliának hívjuk.

A Touretteszindróma

A tik-rendellenességnek – a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) alapján – átmeneti (egy éven belül megszűnő) és krónikus (egy éven túl is fennálló) típusa létezik.

A Tourette-szindróma annyiban különbözik a krónikus tik-zavar diagnózisától, hogy a motoros és vokális tünetek együttesen állnak fenn, de semmivel nem súlyosabb, és a lefolyása sem különbözik attól. Minden krónikus tik-zavarra igaz, hogy az esetek kb. kétharmadában 18-20 éves kor között drasztikusan csökken a tünetek súlyossága, felnőttkorra csak az esetek kis részében maradnak meg a tünetek.
A Touretteszindróma a becslések szerint az iskoláskorú gyerekek 0,1–1 százalékánál fordul elő.  

A Tourette-szindróma lefolyása

A betegség nagyon összetett, lefolyása alatt a tikek típusa, helye, gyakorisága, súlyossága változik -minden eset egyedi. Gyakran társulhat hozzá hiperaktivitás- és figyelemzavar, valamint impulzuskontroll-zavar.

A Touretteszindrómásoknál jelentkező kényszerek tipikusan feltűnő viselkedési formák: különféle rituális cselekvések – például rendezgetés, illetve újból és újból felmerülő kényszergondolatok, ami miatt a gyermek nem tudja a figyelmét másfelé irányítani. A Touretteszindrómával élőkre jellemző lehet a tökéletességre törekvés: adott cselekvést addig ismételnek, amíg nem érzik tökéletesnek.

A Touretteszindróma nem gyógyítható, de viselkedésterápiával és gyógyszeres kezelés segítségével a tünetek jelentősen enyhíthetők. 

Fontos megemlíteni, hogy egyéb, Tourette-szindrómától eltérő idegrendszeri betegségek tünete is lehet a tikkelés.

A tikkelés oka

A betegség oka ismeretlen. A leginkább elfogadott elmélet szerint az agyi ingerületátvivő anyagok, az ún. neurotranszmitterek, elsősorban a dopamin és szerotonin egyensúlyának megbomlásával kialakuló dopamintúlsúly okozza.

Meddig tart a tikkelés?

Felnőttkorba érve a tünetek  – valószínűleg az agy érési folyamatainak megfelelő mértékű előrehaladása miatt- enyhülnek vagy elmúlnak. Nagyobb tanulmányok azt mutatják, hogy serdülő- vagy felnőttkorra az esetek egyharmada tünetmentes lesz, további harmadánál enyhülnek a tünetek. Ugyanakkor elmondható, hogy minél korábbi életkorban, minél markánsabb, minél komplexebb tünetek jelentkeznek, annál hosszabb ideig maradhatnak fenn.

A tikkelés kezelése

A tikkelés sem a gyermek egészségére, sem intellektuális képességeire nincs hatással.A tünetek gyakran enyhék, komolyabb kezelést nem igényelnek, ehhez azonban tudnunk kell, hogy miről van szó. Ha nem vagyunk biztosak a dologban, többnyire a háziorvos is felvilágosítást tud adni.

A szemrángás egyik lehetséges okaként felmerülhet esetleg valamilyen ásványi anyag, elsősorban a magnézium hiánya, ugyanis a magnézium fontos szerepet játszik  az izmok és idegek megfelelő működésében.
A tikek miatt azonban az esetek többségében semmiféle kezelés nem szükséges. Ha a tünetek nem zavarják a mindennapi normális életvitelt és nem okoznak lelki megterhelést, akkor elsősorban támogatásra és tájékoztatásra van szükség.  Az orvos vagy pszichológus részéről a tünetek elmagyarázása, tanácsadás, hosszabb beszélgetés sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a tikek gyorsan elmúlnak. A szülők megértve, hogy miről van szó, könnyebben elfogadják a helyzetet és a gyerek is megszabadul a szándékosság vádjától. Mindenképp gondolni kell az önbizalom erősítésére, a megfelelő önértékelésre.

Hogy viselkedjünk a tikkelő gyermekkel?

Fontos, hogy a gyereket ne figyelmeztessük, főleg ne szóljunk rá, hogy „hagyd már abba”, mert a gyermek nem tudja a cselekvését irányítani. Természetesen sokszor nehéz, de meg kell próbálni nem észrevenni a tüneteket.

Fontos, hogy a tikkelő gyermeket ne büntessük, ne szégyenítsük meg!

Kiemelt fontosságú pedagógusok pszichoedukációja is, elengedhetetlen, hogy ők is tudjanak a problémáról és a szülőkhöz hasonlóan kezeljék a helyzetet. Ők tudnak segíteni abban is, hogy az iskolatársak ne csúfolják, hecceljék a gyereket, illetve meg tudják védeni az esetleges kiközösítéstől.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Orvosi segítséget akkor érdemes kérni, ha a tünetek jelentős kényelmetlenséget okoznak, zavarják a napi aktivitást, elvonják a figyelmet, vagy a környezet stigmatizálja gyermeket, ami szociális elszigetelődéséhez vezet.
Ha a háziorvos súlyosabbnak látja a helyzetet, szakorvoshoz, elsősorban gyermekpszichiáterhez vagy pszichológushoz fogja irányítani a gyermeket. Neurológusra akkor lehet szükség, ha más betegségtől,
például epilepsziától kell elkülöníteni a tik-rendellenességet. 

A nem-gyógyszeres kezelések közé a különböző viselkedésterápiákat soroljuk. Ennek egyik fajtája, amikor megtanítják a gyermeket a tiket megelőző érzés felismerésére és összekötésére valamilyen akaratlagos viselkedéssel, amelyik egyben akadályozza a tik kitörését. A viselkedésterápiák vagy a szintén használatos relaxációs tréningek a kevésbé súlyos esetekben jönnek szóba.

Számos gyógyszeres kezelés is létezik. Ezek alkalmazásánál az orvosnak mérlegelni kell, hogy a kedvező hatás és a szinte minden gyógyszernél fellépő kisebb-nagyobb mellékhatások olyan egyensúlyban legyenek, hogy a jó közérzet és a megfelelő iskolai teljesítmény is megmaradjon. Természetesen a fent említett esetleges társuló betegségeket is kezelni kell.

Kapcsolódó tartalmak:
A Képmás Magazinban megjelent írás

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support