27 nemzetközi Spar-maraton

2012.október 7-én rendezték meg a 27. Spar-maraton Nemzetközi versenyt, amelyen harmadik alkalommal vettünk részt. Nagy örömömre évről-évre egyre több csapattal állunk a rajtvonalhoz.

Az idén is voltak egyéni célkitűzések, hiszen sokan először futották az általuk vállalt távot. De volt más izgalom is, ugyanis az utolsó pillanatig változott a csapatok felállása (betegség és születendő gyermek várása miatt), ami még izgalmasabbá tette versenyt, de szerencsére mindig volt egy önként jelentkező, aki vállalta a „beugró-befutó” szerepét, nekik ezúton ismét köszönjük! A csapatokat ismét vegyesen állítottuk fel a különböző osztályokon, ambulanciákon dolgozó munkatársakkal és azok családtagjaival, de újdonságként az egyik csapatot egy egész család alkotta.
Az „Fut a cég” kategóriában négy öttagú váltót állítottunk fel: a Bethesda  „Nem szégyen és hasznos” : ifj. Velkey György, dr. Velkey Ábel, dr. Velkey György, dr. Rácz Anikó, Velkey Zita; a Bethesda „3×2 puff”: dr. Hercsuth Magdolna, dr. Zágonyi Kristóf, Szlaby Ivett, Bognár Gergő, dr. Koncz Levente; a Bethesda „Gőzerő”: Cseresznye Krisztián, Szőllősi Zsófia, Buránszky Hajnalka, dr.Bakancsos Edit, dr. Szőllősi Anett; valamint a Bethesda „Amíg a lábunk bírja”: dr. Jakus Rita, dr. Csohány Ágnes, dr. Fogarasi András, dr. Paraicz Éva, dr. Kövér Balázs.
A rajt ismét a Hősök teréről indult, az Andrássy úton végig az Erzsébet térig, majd egy-két kanyart követően Parlamentet elhagyva a Duna mellett folytattuk a futást a pesti rakparton. Az első váltást követően a Lánc-hídon át a budai rakparton haladt tovább a mezőny szinte az összes hidat érintve, majd újabb kanyar után a Ferenc József-hídon tértek vissza a futók a pesti oldalra. Ott ismét a rakparton egészen a Lánc-hídig futott a negyedik váltó, ahol az utolsó váltás megtörtént. A befutó ember visszatért a Parlament felé, majd Nyugati pályaudvart érintve Lehel tér irányába futott, majd elérve a Dózsa György utat egyenesen a Hősök terére érkezett vissza a célba. Mint látható, az útvonal Budapest főbb nevezetességeit érintve egy maratoni városnéző túrával ér fel. A verseny alatt a különböző helyszíneken a hely szellemének megfelelően különböző zenekarok (pl. az Operánál rézfúvós zenekar), kórusok,  előadók biztosították a jó hangulatot mind a futók, mind a szurkolók számára. Az izgalmat tovább fokozta, hogy a különböző váltópontoknál csapataink aktuális helyezése folyamatosan változott, hatalmas verseny alakult ki, és a befutó emberek sorrendje sem volt azonos a végső eredménnyel, hiszen nem egyszerre indultunk a rajttól, így az utolsó pillanatig nem tudtuk a végső eredményt. Végül a sorrend: 3x 2 puff: 4:5 08mp; Nem szégyen és hasznos 4:06 58mp; Gőzerő 4:10 46mp; Amíg a lábunk bírja 4:17 13mp. Gratulálok mindenkinek!
Azt hiszem elmondhatom, hogy mindenki számára nagy élmény volt az idei futás is, mindenki szépen teljesítette az általa kitűzött célokat, ami a csapata teljesítményéhez adódott hozzá. Biztos vagyok benne, hogy mint eddig, nem lemorzsolódva, hanem az eddigi résztvevők mellett további új emberekkel még többen veszünk részt a következő versenyen! Várunk mindenkit!!!

dr. Hercsuth Magdolna

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support