Elrajtolt 500km-es jótékonysági futásunk!

Kedd reggel elrajtolt 500km-es jótékonysági futásunk, melynek célja a kárpátaljai Nagydobronyon át a Vereckei-hágó. A reformáció 500 éves emlékévében olyan jótékonysági programot szerettünk volna, ami minket is megmozgat, lélekben-testben, és valósi segítséget nyújt a nálunk nehezebb helyzetben élőknek.

Tegnap is korán keltünk, hogy egy kis, de annál lelkesebb csapattal elinduljunk a kórházból a stafétával, és a reggeli csúcsforgalomban 11 km-nyi futás után elérjünk a XVI. kerületi hivatalos rajthoz. Mi magunk is csodálkoztunk, milyen jól esik a futás, és végre egymáshoz szólhatunk, mi, kórházi dolgozók. Nagy tömeg fogadott minket a Hermina Parkban, ahol Balog Zoltán miniszter úr vette át a legkisebb bethesdástól a stafétát. Ha csak néhány pillanatig is, de jó volt megállni, meghallgatni, mit jelent itt és most a reformáció, és az ige: „nem azé, aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené.” Főigazgatónk is megerősítette, hogy állandóan mozgásban kell, hogy legyünk, lélekben-testben, ezért is vállalunk fel olyan akciókat is, amelyek túlmutatnak egy gyermekkórház klasszikus értelemben vett feladatán. Hafenscher Károly, a reformáció 500 éves évfordulójának kormánybiztosa, majd Huszár Pál, a zsinat világi elnöke erősített meg minket és az onnan rajtolókat, hogy a reformáció emlékévében sok mindennel lehet ünnepelni, így futással is, de még ennél is fontosabb, hogy lehet jótékonysággal és segítségnyújtással is tenni másokért.

A Kárpátaljai Református Egyház által kezdeményezett „Reformáció Gyermekei Programhoz” kapcsolódva szűrővizsgálatokat fogunk végezni, melyhez támogatásul egy kardiológiai ultrahangot szereztünk be a Reformáció Emlékbizottságnak köszönhetően,

Úton vagyunk… Másokért.

reb

A program az EMMI támogatásával valósult meg.

emmi logo szines 1emet logo szines 3

 

 

 

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support