Látogatás az Autista Segítő Központban

A Neurológia osztály minden dolgozója az autizmus témakörben továbbképzésen vett részt az elmúlt évben. Az Autizmus Nemzetközi Világnapjához kapcsolódóan Kissné Rozál neurológiai főnővér – aki már  járt ebben az intézményben – megszervezte, hogy az osztályunkról többen is megismerhessük  a gyöngyösi Autista Segítő Központ munkáját.A Központot 1999-ben alapították, az intézmény fenntartója a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. Magyarországon egyedülálló módon, több tagintézmény együttes, egymásra építő munkájával valósítja meg az autizmussal élő gyermekek, fiatalok és családjaik megsegítését. Az intézmény több napos programsorozattal készült: Rövid bevezető után kis koncertet kaptunk a gyerekektől, majd következtek az előadások.Megnézhettünk egy kisfilmet, melyet a bentlakásos gyermekek mindennapjairól forgattak.
Megható volt látni, hogy mennyi odaadással, türelemmel, és szeretettel veszik körül az itt élő gyermekeket.
Megismerkedhettünk a még fejlesztés alatt álló Gubbió applikációval is.  Ez egy alkalmazás, melyet autista gyerekeket nevelő szülők és szakemberek bevonásával kezdtek el kidolgozni. Az applikáció célja, hogy megkönnyítse az autizmussal élő gyerekek hétköznapjait.
Az utolsó előadás nagyon megrázó volt: egy édesanya tartotta, akinek 4 gyermekéből 3 autista.
Az előadások után betekintést nyerhettünk a központ és a lakóotthon életébe.”Útjelző táblák” között sétáltunk végig az intézményben, minden folyosón, csoportszobában, hálóban napirend, folyamatábrák, kommunikációs kártyák, színkódok segítik az autizmussal élő gyermekeket, hogy könnyebben eligazodjanak térben és időben.

Mivel a neurológiai osztályon egyre gyakrabban találkozunk autizmussal élő gyermekekkel, hasznos segítséget, gyakorlati tanácsokat és ötleteket kaphattunk az ASK szakmai napján.

A neurológiai csapat nevében Rózsahegyi Dorina

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support