A Pólus – Pingvinek adománya

A Pólus Pingvinek egy hokicsapat. Egészen kis kortól foglalkoznak gyerekek jéghoki oktatásával, tehetséggondozással. Már második éve, hogy a gyemeknapon tartott Polus jéghoki torna bevételét ez a csapat a Bethesda javára ajánlja fel. Most is így történt.

Jónéhányan Nagy Attila – vezető edzőjük – és a szülők kíséretében június 13-án felkeresték a Bethesdát, hogy személyesen adják át a tornán összegyűjtött negyed millió forintot. A kis küldöttséget kórházunk vezetéséből Benőné Székely Júlia gazdasági igazgató, Velkey György főigazgató és Boros Zsuzsa pr-referens fogadta jószóval, süteménnyel, üdítővel. „Attila bácsi” a fiúk nevében beszélt arról, hogy ők is milyen sokat köszönhetnek a Bethesdának, hiszen épp most is egy csapattag fekszik itt a sebészeten térdsérüléssel. A beteg gyerekek miatt gondoltak arra, hogy a Bethesdában javára teszik most is a felajánlást. Másfelől elmondta a fiúknak, akik keményen küzdöttek a tornán, hogy fontos a győzelem és a siker, de a sportban mégis az a legfontosabb, amitől jobb emberré válik az, aki műveli. Velkey igazgató úr megköszönte az adományt, elmondta, hogy azt a Csecsemő Osztály jövő héten kezdődő felújításához fogjuk felhasználni. Kezei között megmutatta a fiúknak, mekkora egy csecsemő, kezet is fogott mindannyiukkal, és kérte őket, hogyha majd nagy „bajnokok lesznek Amerikában”, akkor se feledkezzenek el a segítésről. „Éppen akkor kell leginkább – mondta – a nehéz helyzetben lévőkre gondolni, amikor nekünk éppen jól megy a szekér.” A sportsikerhez gratulált a fiúknak és a szülőknek, akiknek a  figyelmét arra is felhívta, hogy Attila bácsinál milyen jó kézben vannak. A rövid beszédek allatt, előtt és után a fiúk süteményezte és üdítőt ittak, valamint nagyokat nevetve álltak össze egy csoportképhez búcsúzóul. Köszönjük!

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support