Reformációi istentiszteletünk

A református egyház intézményeiben, így a Bethesda Gyermekkórházban is magától értetődő, hogy a reformáció emléknapjához (október 31.) közeledve istentiszteletet, ünnepséget tartunk osztozva a nagyobb közösség, a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek ünnepségeiben.

A mi kis családias együttlétünk idén október 21-én, a megszokottnál a naptárhoz alkalmazkodva jóval korábban, Düh Kaludia újpesti hitoktató-lelkész igehirdetésével kezdődött. János evangéliumából vette igehirdetése alapigéjét, a Nikodémus történetét idézve fel. (Jn 3,1-21) Az idézett részben a konfliktust maga a megújulás: a a már nem fiatal ember arra kérdez: „Hogyan születhet újjá az ember, ha már vén?” A korabeli vallási és közösségi vezetők számára a megújulás éppen így kérdés. Formáció, deformáció, reformáció. A nagy kérdés az volt, és ma is az, miként a reformáció idején is az volt, hogyan találok irgalmas Istent, következésképp üdvösséget. Krisztus felelete az Isten és ember kapcsolat helyreállításában önmaga teljes feláldozása által megy végbe. „Senki nem veheti el az életemet, ha én magam nem adom azt oda, – Én és az Atya egyek vagyunk.” – mondja az evangéliumban Jézus. Üdvösségünk, gyógyulásunk, ha tetszik életünk helyreállítása annak a kérdésnek teljes életünkkel megfogalmazott válaszában lesz valósággá, amelyre az Atyával egy Krisztus megértése és megvallása tesz késszé és képessé. –
Vártunk egy német gyülekezeti kórust is a Harz-hegységből, de sajna nem tudtak eljönni mégsem.
Az istentiszteleti rész után a Bethesda ünnepsége következett. Dr. Velkey György, kórházunk főigazgatója az igehirdetéshez kapcsolódó beszédében utalt arra a törekvésünkre, hogy a reformáció ünnepéhez közeledve a kórház körüli tágabb közösséget megreformálva, az e célból alapított „kitüntetéssel” – a Bethesda szimbólumát ábrázoló kitűző adományozásával – újra alakítsuk, bővítsük közösségünket a kórházunkat kívülről segítő, támogató személyek munkájának elismerésével. 2014-ben tiszteletbeli bethesdássá vált az ünnepségen: Kovács Adél színművész és dr. Markovics Gyula az SCA igazgatója.
Ugyancsak bethesda-kitűzővel köszöntötte igazgató úr azokat a munkatársainkat, akik ötödik szolgálati évüket töltötték be a Bethesdában.

Név szerint: Fazekas János neurológiai gyermekápoló, dr. Sirkó Éva pszichiáter, Vidovszky Sára gyógytornász, dr. Kollák Zita szakorvos, Hollai Ágnes gyermekápoló, Molnár Mónika gégészeti asszisztens, Skribek Istvánné audiológiai asszisztens, dr. Mikos Borbála osztályvezető főorvos, Bacsa Viktória gyermekápoló, Kútfej Gáborné gyermekápoló, Herpai Klára rtg. szakasszisztens, dr. Lengyel Márta gyermekgyógyász, dr. Ambrus Bence gyermekgyógyász, dr. Monek Margit gyermekgyógyász, Bartha Ferencné raktáros, Szolnok Katalin logisztikai osztály, Mészáros Imre logisztikai osztályvezető, Lelelszi Ferencné takarító, Oláh Sándorné takarító, Pikács Róbertné takarító.

Végül Magai Margit (Margitka) katechéta, pedagógust köszöntöttük, aki több mint 20 éves szolgálat után nyugdíjba ment, de mint igazgató úr kifejtette: a Bethesda nélküle elképzelhetetlen, ezért mint önkéntes is számítunk rá. Befejezésül szeretetvendégséggel szolgált Kovács Marcsi csapata az élelmezés, akiknek köszönet a jókedvű beszélgetésekhez felszolgált finomságokért.
-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support