Semmelweis napi ünnepségünk

Június 26-án amolyan „bethesdás” mód ünnepeltük meg Semmelweis doktor születésének 196. évfordulója alkalmából a hazai gyógyítás ünnepét. Az ünnepséget rövid kórházlelkészi igehirdetés vezette be a II. Korinthusi levél 3,5-6 alapján. „…az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.”
Az alkalom díszvendége és előadója Falus András professzor úr a modern Semmelweisről szólt. Az immunbiológia felől mutatta be az akkor bizonyítékokkal még nem rendelkező orvos zseniális megsejtését, és amit azóta baktériumok, gombák és vírusokkal való együttélés, vagy közülük a kórokozókkal folytatott harc során megértett a tudomány. Röviden summázva a nagyívű előadást az mikrobiom viszonylag új keletű fogalmát bontotta ki és azt az átalakuló mikro- és immunbiológiai gondolkodást melynek nyomán az embert ebből a szempontból ökoszisztémának látja egyre inkább a tudomány.

Az ünnepség hátralévő részében köszöntések, díjátadások következtek. Velkey György főigazgató úr adjunktussá nevezte ki dr. Tót Katalin sebész szakorvost. Köszöntötte a Liszkay Gábor főorvost, aki magas miniszteri kitüntetésben részesült még tavasszal.

Végül a Bethesda-díjak átadása következett. Idén az orvos kategóriában dr. Jakus Rita neurológus, az ápolók kategóriában a Bethesda utcai épületből Szabó Éva intenzív osztályos helyettes főnővér, az Ilka utcából pedig Penev Ilona helyettes főnővér, az asszisztensek közül Nógrádiné Horváth Mária vezető műtősnő, egyéb diplomásként Szekeres Anita dietetikus valamint a műszak-gazdasági területről Kovács Mária élelmezésvezető kapták a legtöbb szavazatot kollégáiktól és így ők nyerték el a Bethesda-díjat, ami egy Simon András tervezte érem-plakett és némi pénzjutalom. A főigazgatói díjat idén dr. Molnár Eszter az Általános Laboratóriumunk szakorvosa nyerte el. Végül szeretetvendégség következett.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support