“… Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...”   Róma 15,1

 

1146 Budapest, Bethesda utca 3. hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset_32x.png
+36-1-920-6000
bethesda@bethesda.hu

youtube-30.png facebook-30.png
 

Vajon mi lesz ebből a gyermekből? | Bethesda Gyermekkórház

„Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Lk 1,66

Sok-sok éve, kórházi pályám kezdetén talán egy kismamáknak szóló blogon találtam a következő aforizmára: „Ha anya vagy, olyan szemeid vannak, mint a sasnak, olyan a gyorsulásod, mint a gepárdé, olyan a hallásod, mint a denevérnek és úgy véded a bocsodat, mint egy medve.” Talán így szólt, talán más szavakkal buzdította a leendő anyákat az ismeretlen szerző, már nem tudom, de megtetszett nekem ez az ősi, állati ösztönökre utaló megfogalmazás az anyaságról. Igen, ilyen egy igazi anya. Mindent lát, mindig utolér, mindent meghall, és ha a bocsáról van szó, jaj, mindenkinek, aki az útjában áll. Például, ahogy emlékszem, nekem is ilyen anyukám volt. Mindent meglátott, mindig utolért (egy darabig), mindent meghallott tőlem és rólam, és védett, mint egy anyamedve. Ma is ezt teszi 55 évvel később. (Bár néha a tanáraimmal is szembe szállhatott volna, és az eltelt ötven év alatt azt is megláthatta volna, hogy magam is meg tudom védeni magam, de ezt csak utólag és egyáltalán nem hálátlanul jegyzem meg.)

Aztán teltek, múltak az évek és elkezdtem mélyebben belelátni az anyaság rejtelmeibe a betegágy mellett. Árnyaltabb lett a kép. Szorongó, önmagukkal viaskodó, bizonytalan anyákat kezdtem látni. Az elemi, ösztönös erőben nem volt hiba, csak a tulajdonított elvárással: „ilyennek kellene lenned, ha jó anya akarsz lenni”. És ki ne akarna jó anya lenni, csak hát itt van ez a kórság. Legyen az epilepszia, cukorbetegség, asztma, cöliákia, fejlődési rendellenesség, szindróma, autizmus, életre szóló képesség változásokkal járó baleset, és a többi. És mindig van valami. Ha más nem, iskolai, viselkedési problémák. Igen! Védem, mint az anyamedve, de hát honnan jött ez az izé? Ki a hibás? Én, az anya vagyok a hibás? Vagy a férjem, akit szintén én választottam? És talán kezdjük onnan, hogy az a gyerek, akit én elképzeltem, akit vártam, akinek örültem, olyan más volt, amikor a hasamból előbújt, mint akit vártam. Mi lesz ebből a gyerekből, mi lesz, ha nem zárkózom fel az éleslátó, halló, utolérő, védő anyafeladathoz így, ilyen körülmények közt, amikor elvesztettem a biztos pontokat éppen vele, a gyerekemmel kapcsolatban?

Úgy a második ezredforduló tájékán izgalmas kísérletet végeztek el korai kötődést vizsgáló pszichológusok. Egy hónapos csecsemők anyukáival készítettek interjút. Egyebek között arról is megkérdezték őket, látnak-e olyan „kockázatos” tulajdonságokat (30 napos!) gyermekükben, amelyek óvodai, iskolai beválásukat véleményük szerint megnehezítik majd. Az anyák magabiztosan válaszoltak. Aztán jó néhány év elteltével ismét felkeresték őket és a kutatók most már a gyerekeket is vizsgálták. És lássunk csodát, azt találták, hogy az a gyerek, akinek az anyukája úgy nyilatkozott korábban, hogy a csecsemő nem elég értelmes, vagy egy másik, hogy félénk és ijedős, beváltotta az anyai elvárást. Az egyik az iskolában közepes volt, a másik meg félős és ijedős a kortárs kapcsolatokban, és még hosszan sorolhatnánk az anyai jóslatokat. A vizsgálat innen az önmagát beteljesítő jóslat jelenségének vizsgálata irányába fordult, de most nem ez a témánk. (Akit érdekel, keresse meg boldog emlékű Ranschburg tanár úr írásait a témában.)

Én azt látom, hogy soha, semmilyen kapcsolat pro és kontra nem olyan meghatározó, mint az anya gyerek kapcsolat. (Az apákat sem akarom kihagyni, de nekik is van anyjuk, akik többnyire anyósok.) Fény és árnyék együtt van ebben a kapcsolatban és mindig ide jutunk vissza életünk minden fordulópontján, legyünk akárhány évesek. A fülembe cseng egy huszonéves fiatal férfi mondata, aki egy nagyon erősen keresztyén család egyik leválási gondokkal küszködő gyermekeként fogalmazta meg a következőt nekem: „Az a baj, hogy az embernek van anyja, de ennél csak egy nagyobb baj lehet, ha nincs!”

Túl az élet delén veszem a bátorságot, hogy végre leírjam, nem sas szemű, gepárd gyorsaságú, denevér hallású és bocsait védő medveanyákra vágyunk mi gyerekek. Csak elég jó anyákra, akik meglátják bennünk a jót, legyünk bár lisztérzékenyek, magatartászavarosok, epilepsziások, cukorbetegek, fogyatékosok, közepesek, deviánsok. És akkor jók leszünk. Beváltjuk az anyai jóslatot. És itt kitör belőlem a lelkész, mert azt olvasom a Bibliában, Lukács evangéliumában Erzsébet és Mária, valamint Zakariás történetének elbeszélésében a „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” kérdés után: „ a kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben…”, hiszen áldásnak tartották.

-rgy-

©2016 | 1146 Budapest, Bethesda utca 3. (Zugló) Tel.: +36-1-364-9020  | Design: Green-Graph