Spiritualitás és gyógyulás címmel konfernciát szervezett Dominiák Zsolt kórházlelkész és Bese Nóra kommunikációs igazgató. A negy érdeklődés mellett megtartott konferenciáról a Parókia Portálról vett idézetekkel és Németh Sándor fotóival számolunk be.

Dr. Jeanné Loós Anita, a Bethesda Kórház klinikai szakpszichológusa előadását azzal kezdte, egy mondatban elintézhetnénk, ki a gyógyító, hiszen tudjuk, hogy Jézus Krisztus.  Erről szólni kell a környezetünkben, mert mindig van, aki rászorul.  Már pusztán egy jó szóval, biztató tekintettel, bármilyen gesztussal segíthetünk a másik embernek továbblendülni. „Ha ezt megtettük, igen sokat tettünk” – mutatott rá.  Sok kutatás született, amelyben a pszichés állapot és a testben zajló biokémiai folyamatok kapcsolatát figyelték, azt, hogy milyen hatással van az immunrendszerre a lelki állapotunk. A hit pszichoneuro-immunológiai hatást fejt ki, adaptívabban küzdünk meg a problémákkal, gyorsabb a felépülés, segíti a hosszabb életet. Egyértelműen egészségvédő hatása van, személyes kapcsolataink pedig erősödnek. Önmagában erősít az abban való bizalom, hogy rendelkezünk forrással a problémák leküzdéséhez. Ugyanígy azt is megfigyelték, hogy a vallásosság, a hit hatással van a testi-lelki egészségre. A Bethesda Kórház szakpszichológusa hangsúlyozta, az erősebb vallásosság jobb állapotot eredményez. Aki megéli a hitét, van istenélménye, tudja, ki élete vezetője, s így éli az életét, annak jobb a mentális és testi egészsége. Csökken a kockázata a depressziónak, drogfogyasztásnak, öngyilkosságnak, ráknak. Egy vallásos család biztonságosabb érzelmi hátteret tud nyújtani a gyermekeknek. Ha stressz éri őket, akkor a szenvedés értelmét is megpróbálják megkeresni, s hitük segítségével megküzdeni vele. A hitre jutott alacsonyabb szociális helyzetű emberek élete kivirágzik, munkához jutnak, dolgoznak, emberi kapcsolataik erősödnek.  Az imák és istendicsőítő énekek a légzés szabályozásával pozitívan hatnak a központi idegrendszerre, relaxáló hatásúak, védik a szív- és érrendszert. A vallásukat rendszeresen gyakorlók kevesebb napot munkaképtelenek, kevésbé csökken a munkaképességük. Egyértelmű, hogy az élet értelmébe vetett hit bizonyul a leginkább védő hatásúnak. Dr. Jeanné Loós Anita beszélt arról is, hogy döntő a gyógyulás szempontjából az első lépés. Fel kell állni. Nem szabad másokat hibáztatni, felelősséget hárítani.

„Ha azt mondjuk, nincs emberem, nincs, aki segítsen, ha nem indulok el, s beletörődöm a sorsomba, akkor nem is lesz” – világította meg azt, hogy minden gyógyulás abból a belső erőből indul, amely mozgósítja a lelket.

A családi kapcsolatok jelentőségére mutatott rá dr. Kocsev Miklós (KRE-HTK) dékán, egyetemi tanár is „A gyógyulás kontextuális lelki gondozói megközelítésben” címmel tartott előadásában.

Emberi életünk kapcsolatokból áll össze, amelyek lehetnek jók vagy rosszak. Mindenesetre ezek rendszere határoz meg bennünket. Sok kapcsolatot mi magunk keresünk, ám sok úgy adatik az életünkbe a születésünkből adódóan. „Életünknek tehát van egy ontológiai eredeti háttere, hiszen nem tudjuk meghatározni, hogy a világ melyik részén, mikor, melyik korba, milyen családba születünk, fehérnek vagy feketének, férfinek vagy nőnek, szegénynek vagy gazdagnak” – magyarázta. Egy Magyarországon kevéssé ismert orvos-pszichológusra, Böszörményi Nagy Ivánra irányította a figyelmet, aki az USA-ba emigrált, ott is halt meg 2007-ben, s a családterápia megalapítója. Az emberi kapcsolatokkal foglalkozott, azzal, hogyan lehet a családi, házastársi, szülő-gyermek kapcsolatokat gyógyítani. Hatással volt rá Martin Buber izraeli-osztrák vallásfilozófus, aki értekezésben leszögezte, a kapcsolatok minőségének óriási hatása van az egészségünkre. Egy másik francia filozófus, Emmanuel Levinas is rámutatott: a gyógyulás találkozásaink minőségén keresztül történhet meg. Böszörményi Nagy Iván levelezésben állt mindkettőjükkel, s családterápiája során maga is azt vallotta: az egészség, a gyógyulás az adás és elfogadás mérlegének az egyensúlya. Kapcsolatainkat rendezni kell, tudni kell adni, megfelelő mértékben, s képesnek kell lenni az elfogadásra is. Fontos, hogy megbékéljünk a megsebző kapcsolatokkal is, megbocsássunk, s elengedjük a sérelmeket.

Pál Feri atya előadásában rámutatott: „Hatalmas erő van bennük, amelyek révén a személyiségünk erőforrásai elérhetővé válnak. Ahhoz, hogy Isten ereje eleven tudjon lenni, erős énre van szükség” – magyarázta. Ezzel szemben az erőtlen, kételkedő hit áll, ő maga is sokszor tapasztalja lelkigondozói szolgálata során. Megemlítette, amikor egy kedves idős testvért meglátogatott a kórházban, az arra panaszkodott neki: „Tudod, mi az én bajom, Feri? Hiszek én Istenben, csak nem bízom benne.” „Akit hisz, rendben van, ahogy hiszi, az sérült” – magyarázta. Sokaknak sérült istenképe van, holott a gyógyulás elsősorban a hitünk minőségétől függ” – mutatott rá.

A templomba járók csaknem 50 százaléka sebzettségközpontú spiritualitással rendelkezik, krónikus istenkapcsolati problémákkal küzd, ez az istenkapcsolat pedig nagyon énközpontú” – húzta alá.  Azt gondolják, Isten bünteti őket, ebből a gondolkodásukból pedig nehéz kibillenteni őket. Amikor Panni nénit látogatta meg a kórházban, ő is egyre azt hajtogatta: „Mondd, miért büntet engem az Isten?” Ekkor megkérdezte tőle: „Jézus Krisztus követett-e el bűnt?” Panni néni felcsattant: Hűűű, hjajj, hogy mondhatsz ilyen szentségtörést? Dehogyis, ő abszolút bűntelen volt.” „Na, ugye, az is szenvedhet, aki nem követett el bűnt.”–  mutatott rá. Van olyan nehézség, ami nem büntetés. Az élet drámai, s nem feltétlenül a személyes bűn büntetése. Jézus a példa rá. A sérült istenképű emberek így szólnak: csak azt ne mondja nekem, hogy imádkozzam többet. Imádkozom én eleget, de Isten nem mond semmit. Nem válaszol.

„Ha ilyeneket mondanak, az a sebzettségükről árulkodik” – magyarázta Feri atya. A helyes gondolkozást az alábbi példával érzékeltette: Egy kisfiú nagyon szeretett volna hittanra járni, szülei azonban ellenezték. Végül az anyuka engedett, s így megismerkedhetett Istennel, Jézus Krisztussal. Karácsony előtt egy tűzpiros Ferrari játékautóért imádkozott. Az apja azt gondolta, na, most lenevelem a gyereket erről a „humbugról”. Nem kapja meg a tűzpiros Ferrarit, s akkor majd csalódik Istenben. S valóban nem volt ott a fa alatt az áhított játék. „Na, fiam, te állítólag imádkoztál Istenhez, s lám nem hallgatott meg téged.”  „Nem így van, meghallgatott, csak azt mondta, hogy nem” – válaszolta a kisfiú.  Ez a történet azt mutatja, van olyan eset, amikor Isten nemet mond, s jó, ha ezt megértjük. Kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával.

Szabóné dr. László Lilla, a PRTA docense „Gyógyító gondolatok, gyermekteológiai beszélgetések lehetősége a gyermek-lelkigondozásban” című előadása a gyermekteológia új területéről beszélt.  Nem csak keresztény családokban fordul elő, hogy akár már 4-5 éves kisgyermekek is feltesznek kérdéseket a világról, saját életükről, rákérdeznek létük alapjaira, Istenre. A valláspedagógiai irányzat katalizálja a gyermekek gondolatait. Segíthetjük, hogy a gyermekek gondolkodása gyümölcsöző legyen a későbbi gondolkodásukra, életükre nézve.

Tímár Julianna lelkigondozó, a Bethesda alapítványi munkatársa biztató isteni ígérettel kezdte mondandóját. Az Úr Jézus gyógyító munkája során soha nem hagyta válasz nélkül, ha valaki hozzá kiáltott. „Aki hozzám jő, azt én semmiképpen ki nem vetem.” Válaszolhat azonnali gyógyulással, amire nagyon sok történetet van a Bibliában, ugyanakkor azt is tudnunk kell, nem mindenki gyógyul meg. Istennek lehet az a válasza is, hogy nem gyógyít meg. Sőt, meg is halhat a beteg. Ilyenkor maga Isten jelent vigaszt, erőt, békességet ad az örök élet ígérete. Sok tusakodással jár, hogy elfogadjuk azt, ha nincs gyógyulás, de az Úristen eljuttat ebbe az állapotba is. Mint Tímár Julianna kiemelte, a lelkigondozó sokféle módon válhat Isten eszközévé. Elsőként az imádság által. Imádkozzunk azokért, akiket meglátogatunk! Legyen imádságos a szívünk beszélgetés közben is, kérjük Isten irányítását, s tudjuk az Ő kezébe helyezni a beteget. Imaközösség által is lehetünk eszközök az Úr kezében. A Bethesdában maga is sokszor megtapasztalja, a nem hívők is átérzik az ima jelentőségét. Volt olyan, hogy egy nagydarab, megtört férfi, aki azelőtt nem járt templomba, s gyermeke kórházba került, csak annyit mondott: „Csak imádkozzunk, ne is mondjon semmit! Tudom, hogy csak Isten segíthet.” Az imaládák is örömteli bizonyítékok arra, hogy a betegek hozzátartozói kérik és elfogadják a családtagjaikért való könyörgést, s boldogan számolnak be arról, Isten meggyógyította gyermekeiket, s köszönik. Akármilyen mélyen vagyunk, a megpróbáltatásból hitben erősebben kerülhetünk ki. Jézus Krisztus mondja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” Az a cél, hogy ki tudjuk mondani: „ Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség.” „Kivontad lelkemet a pusztulás verméből.”