Reményi Imre beszámolója a kórházpedagógusok pécsi gyűléséről

Meghívást kaptunk a pécsi Kórházpedagógusok Egyesületétől 2010. április 15-17-én megtartott rendezvényükre, ahová az ország különböző helyeiről,- sőt külföldről: Németországból és Olaszországból is-, érkeztek segítő szakemberek, hogy immáron 3-ik alkalommal megosszák egymással mindennapi tapasztalataikat, kételyeik és bizonyosságaik mellett új híreiket és lehetőségeiket.

A vendég-előadók, és az egyesület más tagjai,- mind a szállást, mind pedig a szakmai-technikai körülményeket illetően rendkívül színvonalas módon tölthették el a konferencia három napját. Az előadások apropója természetesen a hazai kórház-pedagógia állapotának, céljának és eredményeinek bemutatása és megvitatása volt. Lett légyen szó mozgásterápiáról, képességfejlesztő játékokról, a gyermekosztályokon dolgozó személyzet mentálhigiénéjéről, bábozásról, palliatív kezelési módszerekről és gyásztanácsadásról, transzplantációról, oszteoporózisról, vagy a Bátor Táborról, mindvégig az ún. iskolalátogatás, illetve a klinikai körülmények között való oktatás-tanulás maradt az üzenetek forrása, eredeti témája.

Mint megtudtuk, az iskolaszanatórium intézménye nem új keletű dolog. Hazánkban 1928-ban alapították az Iskolaszanatórium Egyesületet, 1936-ban pedig életre hívták magát az Iskolaszanatóriumot is. 1988 óta tíz kórházban vannak jelen pedagógusai. Itthon a Pécsi Kórháziskola az egyik,- ha nem az egyetlen-, első fecske, amelyik a németországi Tübingeni Gyermekklinika nem hivatalos támogatásával honosította a kórházban ápolt krónikus beteg gyerekek anyaiskolájába tett orvos-pedagógus látogatás gyakorlatát. Az újdonság abban rejlik, hogy eleddig „csak” az iskola szállt ki a kórházhoz, az új projekt szerint már a kórház is kiszáll az iskolához, vagyis az a bizonyos hegy és Mohamed nem egymást kizáró, hanem kölcsönösségi viszonyban állnak egymással. …