Az Ilkás epi-tábor

Örömmel készültünk a Neurológián, mint sok éve mindig, a nyár végi táborra. Kissné Rozál főnővér, Rideg Gyula kórházlelkész, Németh Sándor pedagógus és „mindenes”, Dr Neuwirth Magda főorvosnő, valamint jómagam. Összeszokott stáb, kialakult program szerkezet, de mindig hívunk új gyerekeket, és beiktatunk új eseményeket. És próbálunk a nővérek lelkes csapata mellé néhány önkéntest hívni.

A 16 epilepsziás gyerekből a fele már tavaly is velünk táborozott. – Most is indiántábor lesz? – kérdezte Dóri kíváncsian, a tavalyi szép emlékek nyomán.
Az idén a kezek üzennek nekünk! (Hasonlóan az izomtáborhoz).
Már az ismerkedő csoporton csupa kezes játékot játszottunk. Így egykettőre megismertük egymás nevén túl a másik kézfogását, sőt bekötött szemmel felismertük a kezéről a másikat!
A kezünk alkalmas építésre, de sokszor rombol. Alkalmas emelni, megtartani, hívni, inteni, simogatni, és bizony sokszor üt, sért, fenyeget. Jézus keze csak, aki mindig jót tett, és hagyta, hogy az ő kezét átszegezzék, hogy minket felemeljen, megtartson. A délutáni és esti csoportfoglalkozásokon, beszélgetéseken, játékokban ezeket a kezeket figyeltük, bibliai történeteket beszéltük meg.
A vidám és komoly együttléteket emelte a közös tevékenység: rajzolás, színezés, gyöngyfűzés, éneklés gitár kísérettel és ritmus tapsolással. (Rideg Gyula gitározott)
Tábori énekünk: Add a kezed – első naptól kedvence lett az új gyerekeknek is.
Minden napra jutott a szabad játszószobai és kerti játékok mellett legalább egy „kimenős program”: hétfőn sétahajózás a Dunán, kedden uszoda, szerdán egész napos kirándulás Szentendrére a Skanzenba, mézeskalács sütéssel, parasztudvarral, csütörtökön újra uszoda, este Cirkusz.
Benti, meghívott vendéggel szervezett program volt kedden a Piros Orr Bohócok fergeteges műsora, a Family bohócoktól Eszter bohóc arcfestése és lufi hajtogatása, pénteken Barla Gábor munkatársunk szórakoztató játékos vetélkedője. A tábor csúcsa volt most is a minden gyerek közreműködésével előkészített Ki mit tud?, végül az elmaradhatatlan ajándékozás.
A nővérek mellett Simon Judit jött önkéntes segítőnek, akire korábban is számíthattunk a foglalkoztatásban.
Táborunk különlegessége volt, hogy Andi, aki évek óta résztvevője volt a tábornak, idén,17 évesen nem csak résztvevője volt a tábornak, hanem diák önkéntes munkát végzett: most már ő foglalkozott a kisebbekkel. Ugyanolyan lelkesen, szeretettel, odafigyeléssel, mint korábban itt vele tettük.
A frissen készült fotó összeállításokat nézegetve meghatottan búcsúztak gyerekek és munkatársak egymástól. – De jó volt itt lenni! De jó volt együtt lenni! Ugye, jöhetek jövőre is?
Eközben a hét során mi történt más szempontból? Az orvosok „észrevétlenül” felmérték a kis betegek állapotát, átállították a gyógyszereket, megtervezték a szükséges vizsgálatokat, és megírták az új információkkal a zárókat, a nővérek etették, itatták, gyógyszerelték, fürdették, gondozták az epilepsziás gyermekeket.
A szülők otthon fellélegeztek: egy hét nyugalom és béke volt, miközben mégis biztonságban tudhatták kis csemetéjüket, aki állandó felügyeletre, segítségre szorul. És nem elfelejteni való nyűg volt a kórházi tartózkodás, hanem vidám, emlékezetes élménytábor!

Most is hálásan köszönjük mindazoknak, akik adományaikkal a Bethesda Kórház Alapítványon keresztül támogattak minket, hogy a táborunk ilyen jól sikerülhetett!

Bp. 2013. szeptember 11.
Magai Margit
pedagógus – katechéta