Füredeltünk, avagy a Bethesda az én fakádam!?
Szeptember 26-28. között Balatonfüreden, a Dunamelléki Egyházkerület lelkészüdülőjében tartottuk a Bethesda 2013. évi csendesnapjait. Ez a „csendesnapok” kifejezés leginkább az egyházi szóhasználatban honos, nálunk pedig azt az egy egész és két fél napot jelenti, amelyre minden évben legalább egyszer elvonulunk a kórházból egy körülbelül 40 fős csapattal azért, hogy egymás és saját magunk jobb megismerése, megértése által építsük a közösséget. Mit csinálunk? Előadásokat és áhítatokat hallgatunk színvonalas előadóktól és lelkészektől, kiscsoportokban beszélgetünk közös dolgainkról, kulturális programokon veszünk részt, játszunk, hosszú szabadidőnkkel egyénileg gazdálkodunk, egyszóval együtt vagyunk és külön is válunk, hogy a lélekkel felfogható események közelsége és távolsága kiegyensúlyozottan hassanak. – Mindig van egy fő témánk, ezúttal „A szavakon túl” címmel kommunikációs gyakorlatunk és annak hatásai voltak a középpontban. A téma aktualitását a Bethesdában megfigyelhető új törekvések adták. Idézzünk csak fel néhányat ezek közül a teljesség igénye nélkül. Gondoljunk pl. dr. Liszkai Gábor újraélesztésről és invazív beavatkozásokról szóló továbbképzéseinek kommunikációs gyakorlati bemutatóira, vagy a főorvosi együttléten Berekfürdőn előadott kommunikációs nézeteire, vagy dr. Szikszai Andrea és dr. Major János, valamint Varga Zsófia pszichológusunk szuggesztív kommunikációs törekvéseire a fájdalomterápia, a rehabilitáció és az általuk működtetett fájdalom ambulancia kapcsán, melynek nyomán már ketten is elvégezték, vagy végzik tőlünk az ELTE Affektív Pszichológiai Tanszékének „Szuggesztív kommunikáció a szomatikus orvoslásban” (SAS) képzését. És említhetjük a laktációs ambulancia kommunikációs törekvéseit, amelyekről dr. Steinbach Réka díjnyertes előadása és külső konferenciára vitt posztere adott hírt, de hivatkozhatunk Johanné Kertész Lea, laborunk asszisztensének „Segítség, vérvétel!” című díjnyertes előadására a legutóbbi szakdolgozói tudományos fórumon, és ugyanitt Juhász Anna asszisztens, Horváth Márti főnővér valamint a Rózsahegyi Dorina – Kissné Bánfi Rozália neurológiai szerzőpáros előadásaira, melyeknek kommunikációs vonulata a szakdolgozói útkeresésekről tanúskodtak tbk. ezen a területen is. Szóval változásnak, új törekvéseknek vagyunk tanúi, amelyekről fontos volna újra és újra beszélnünk, miért ne tennénk hát a csendesnapokon, amikor tudományos megkötöttségek nélkül, kissé lazábban lehetünk együtt. – Visszatérve a beszámolóhoz: a negyven meghívottból végül 34-en jöttek el, és ahogy az már lenni szokott, ki később csatlakozott, ki korábban ment. Belátjuk, elfoglalt embereket nehéz még ennyi időre is egyben tartani.
A program a megszokott módon építkezett: az első délután és este mindig a testi-lelki megérkezésé, ráhangolódásé. Ám mindjárt a nyitó áhítat, amelyet ezúttal Steinbach József, a Dunántúli Egyházkerület püspöke tartott, igencsak megmozgatták a gondolatainkat. Ugyanis a hűség témáját vetette fel beszédében, melyet Pál apostol I. Khorintusi leveléből vett részletre alapozott: „Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” Gondolatsorát személyes vallomással kezdte: püspökként járja az országot, sokféle emberrel és közösséggel találkozik, és a beszélgetések során előbb-utóbb fény derül arra a sokféle elégedetlenségre, melyek az egyházi közösségekben otthonos embereket is eltöltik. Főpásztorként azzal a kérdéssel szembesül minden nap, hogy vajon az Isten hűségének hivatkozott ígérete, miért nem győz meg bennünket aktuális helyzetünk állapotaiban. Ő arra a gondolatra jutott, hogy minden hűtlenség mögött – nemcsak a házastársi – valamiféle elégedetlenség áll. Az elégedetlenség önmagában azonban se nem rossz, se nem jó. Van, amikor továbblépésre, fejlődésre sarkall, valami újnak a megteremtésére, boldogulásra, és van, amikor pusztán indulata által feszíti szét az éppen érvényes kereteket úgy, hogy azt mindenki megsínyli teljes boldogtalanságban. A helyzetünkkel való megelégedés példájául felhozta Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című elbeszélését, amelyben a főhősnő a gyárépület melletti lakásban egy teli fakád meleg vízeben elmerülve állapítja meg sorsával kapcsolatos megelégedettségét. Az az itt és most megélése (ahogy a fakádban gőzölgő víz átjárja testét-lelkét) készteti megbékélésre. „Eddig a fakádig jutottam el.” – állapítja meg, hogy azután a Sörgyár és vele együtt férje karrierjének kiteljesítője legyen. A hűség – állapította meg igehirdetőnk – ahhoz a megelégedettséghez társul legyen bár szó családról, hivatásról, hazáról, hitről, stb. amely épp ezek valóságos helyzete, állapota ellenére bontja ki a legjobbat abból, ami van, a maga és mások megelégedésére mégpedig az isteni ígéretben határozva meg magát: „hű az Isten, aki elhívott titeket…” –
A komoly, de izgalmas téma után, melyre a négyszemközti beszélgetésekben gyakran visszatértünk, ismét gyermekké válva ültünk a helyi liliputi vasút kocsijaiba, hogy a Figula pincészetbe vegyük az irányt egy hamisítatlan családi borkóstolóra. Köles András somelier volt a vezetőnk, aki miközben bemutatta a náluk látható borkészítés csínját-bínját, hihetetlenül sok érdekes történettel árasztott el minket családról, hazáról, bortermelésről, történelemről, kereskedelemről, Füredről, a közben megkóstolt hatféle borról nem is beszélve. Csak egy gondolatot emelünk ki az elhangzottakból: noha megtehetnék nemzetközi elismertségük alapján, nem törekszenek piacvezető szerepre. Megelégedettségük a megalkuvásmentes minőségre törekvésen alapszik, s ennek az üzleti hozzáállásnak alapja megfogalmazásában a családi katolikus-protestáns neveltetésben gyökeredzik. –
A másnap a borkóstoló ellenére frissen kezdődött. Rátértünk a fő témára, melyhez előadónak dr. Bálint Sándor, szülész-nőgyógyász, pszichoterapeuta szakorvost hívtuk, aki a Szent Imre Kórház szülészetének főorvosa volt, ma már aktív nyugdíjasként ad elő orvosi karokon, és dolgozik a maga teremtette Gólyafészek nevű kismamákat, várandósokat, párokat gondozó intézményben. Előadásának vezérfonalát saját orvosi gyakorlata adta, arról szólt, hogyan változott a szemlélete és ezzel együtt orvosi felfogása a pácienseivel való kommunikáció terén saját személyiségfejlődésével párhuzamban. Ezt követően Kovács Andreát hallgattuk meg, aki hat gyermekes édesanya, és akinek gyermekei közül négynek ilyen-olyan súlyossági fokban és mértékben az egészségügyi ellátó rendszer bugyraiban kellett alámerülniük szüleikkel együtt. Előadása, történetei ugyancsak megmozgatták a lelkiekre és a kommunikációs finomságokra érzékeny Bethesdás közösség jelen lévő tagjait. Így hát magasra feldobott labdák várták a három csoportra osztott társaságot, külön köszönet a három kiscsoportvezetőnek: dr. Hirsch Anikónak, valamint ebből a kiscsoportból a beszámolót elmondó Johanné Kertész Lea laborasszisztensnek, Loós Anita pszichológusnak és dr. Szabolcs Andrea főorvosnak, akik a felvetett problémák megbeszélését mesterien kezelték.
A délután nagyobb része ezután szabad programot ígért, sajna az időjárás, a hűvös, a felhők és a néha eleredő eső nem csábítottak hosszas kirándulásra . Voltak, akik meglátogatták a füredi tehetőben pihenő dr. Pávits Erika, néhai főgyógyszerészünk sírját egy-egy szál virággal, mások a kikötő felé vették az irányt dacolva a széllel és az esővel.
Kora este a Kubliczki József veszprémi néptáncos és táncos párja vezette táncház várt ránk. Főképp dunántúli táncokkal ismerkedtünk, lassú és friss csárdással, nem beszélve a társaságot ugyancsak megizzasztó ugrós körtáncról. A vacsora után hamisítatlan Németh Sándor-féle vetélkedő játékban adtuk ki a felgyülemlett érzelmeket, melyek legkivált abban a feladatban törtek felszínre, amelyben bábszínházas jelenetben lehetett bemutatni a Bethesda hétköznapjait.
A szombat egész más napra virrasztott bennünket, ami az időjárást illeti. Szélcsendes, ragyogó napsütéses napra virradtunk, igazán jól esett tehát a sétahajókázás a Balaton motoroson a Tihanyi öbölben. Visszatérve az üdülőbe a kiscsoportok vezetőinek beszámolóit hallgattuk meg a csoportban elhangzottakról ismét sok hazaviendő gondolat birtokosaként tudhatva magunkat. Végül a programban beígért, de betegsége miatt Pannonhalmán maradó Várszegi Asztrik főapát helyett Oláh Emil tábori esperest hallgattuk meg, aki katonai gyakorlóegyenruhában, katonás külsővel, de érző és együtt érző lelkülettel szólt hozzánk szolgálatáról és a II. Timóteusi levélből vett idézetről, a kegyelmi ajándékok felélesztéséről. A parázs, a hamu és a tűz hasonlatát használva fel bontotta ki azt a témát, amelyben a hivatásában megfáradt mégis elkötelezett ember oly jólesően kapaszkodhat meg: önfeledten élni a bajok, gondok között. – A záró áhítat után már csak az ünnepi ebéd és a hazahozó busz várt ránk. Gazdagnak éreztük magunkat és felszabadultnak, talán kitart az érzés valamennyi ideig a hétköznapokban is. Egy biztos: aki ott járt, másképp tekint arra a bethesdás sorstársa, akivel ennek az egy egész és két fél napnak az élményeiben osztozhatott.
-rgy-
