A szubjektív változat:

November, te szutyok! Korai sötéttel, kései pirkadattal, ólmos felhőkkel, szitáló esővel, kabát alá bemászó hideggel, fejfájós frontokkal ölelsz. Minden csepeg, leginkább az orrok, és nyúlós köd tapad a mezők közt utazóra. Ám a naptárból már figyelnek ránk az  ünnepek. Ilyenkor kell a remény igazán, és láss csodát, épp most jutott idő a Bethesdában arra, hogy a főnővérek, vezető asszisztensek és az általuk hívott munkatársaik elvonulhassanak vidékre átbeszélni közös dolgainkat. – Áldás leszel! Ez volt a fő motívum. Épp csak megérkeztünk és már a berekfürdői Megbékélés Háza ifjúsági házának kápolnájában üldögéltünk. Parafa, színes fa burkolat, sejtelmes fények, középen ovális asztal, rajta őszi csendélet és gyertyák, melyeket Gál Judit a Kenézy Kórház lelkésze, a református kórházmisszió vezetője gyújt meg, egyiket a másik után és közben beszél. Mit hagytál otthon, ki pótol téged? – hangzanak a kérdések. „Van itt hely nálam, állj a kősziklára…, és kezemmel betakarlak…” (II. Móz 33,21-22) hangzik a bibliai válasz. Ez a betakarlak szó volt az üzenet magva Judit beszédében: gondoskodás, a bajok elfedezése és még mi minden. Ha van, aki betakar, valahogy minden egyszerűbb, élhetőbb lesz. Akkor megadjuk magunkat a sorsnak, és mint gyermek, átadjuk testünket-lelkünket az anyai szeretetnek. Vajon nem ezt teszik minden nap az ápolók? Betakarják meztelenségünket, elfedezik bajainkat. –

Néhány perc múlva már a vacsora asztalnál ülünk, a legjobb az a pazarul elkészített oldalas és saláta köret mellett, hogy velünk van főigazgatónk. Cseveg, beszélget, jól érzi magát. Szegény nem jut nyilvánosan szóhoz, pedig készült. A pap, aki most az eseményeket konferálja, megfeledkezik erről, kihagyja. Főigazgatónk alázatosan az igába hajtja fejét, nem lázadozik, de nem is szenved azért, hogy a háttérbe szorult. Alkalmazkodásból ad példát. – A vacsorát nem a megszokott „kigomboljuk a nadrágunkat és ledöglünk a tv elé” életérzés követi. Katona Zsuzsa fiatal budapesti tánctanár a kedvünkért egy órányi megmozgató programot vezényel vérpezsdítő zenére. Van ebben gyógytorna, salsa, dzumba, rap, „vajazás”, rumba, és balett. Aki végig csinálja, biztos, hogy ledolgozta a vacsora minden egyes kalóriáját. Sokat nevetünk közben magunkon, testünk fogyatékosságain,elképzelt látványunkon, de nagyon szeretjük, és értjük is: a mozgásos aktivitás közben árad a homloklebenybe a dopamin és az endorfin. Ennek ellenére magunktól is boldogak voltunk. –

Ám még nincs vége az első este örömeinek. A bátrak a termálba indulnak. A biztonsági őr enged be hátul, öltözni a szabadban, vagy a wc-ben lehet, és 9 fok ide vagy oda a 38 fokos vízben gondoktól, munkától, hajszoltságtól feszülő vállunk, hátunk elernyed. Lazulunk, és érdekes mód tiszta gondolatok, érzések kerítenek hatalmukba. Most mindenkit szeretünk, és azt szeretnénk, bárcsak sokáig kitartana ez az érzés.

A másnap délelőttje szigorúan a szakmáé szokott lenni. Először Mikos Bori főorvosunk avatott be a minőségbiztosítási munkák új fejleményeibe. A külső, és belső auditok szenvedő alanyai most is itták a szavait. Ahogy ő mondja el, az a sok protokoll, szabályzat közel kerül hozzánk. Már nem az életünket nehezítő többletfeladatnak látjuk, a vak és süket szabályzók dáridójának, hanem a munkánkat segítő mankónak. Rácsodálkozunk: ezt így is lehet? Lehet a minőségbiztosításnak köze a személyes figyelemhez, a standardoknak a kedvességhez? Ha Mikos főorvosnő beszél róla, akkor mindenképpen. Áldás, hogy ő a minőségbiztosítási vezetőnk, s ő nem győzte hangsúlyozni mennyit köszönhetünk Molnár Gabriella előző ápolási igazgatónknak, aki a  minőségbiztosítási honfoglalás hősi korszakának Árpád vezére lett. (Ebből következik, hogy Mikos Bori a mi minőségbiztosítási István királyunk. Remélem, senki nem érti félre ezt a tréfát.) –

Következő előadónk Rauh Edit, az ENKK vezető helyettese volt. Régi ismerősünk, szeret minket, ez abból is látszik, hogy vállalta a hajnali utazást a kedvünkért. Most a szakképzés új rendszeréről beszélt,és mint mindig most is okosan, összeszedetten bevilágított a legeldugottabb részletekbe is, és közben mindvégig empatikus maradt. Úgy éreztük a mi oldalunkon is áll. Persze sok kérdés támadt, de előadónk tartalmasan, igazmondóan válaszolt. Sőt, győzte humorral. –

A második nap délutánja minden bethesdás elvonuláskor hosszú szabadidőt jelent. Ehhez ragaszkodtunk most is! Ugyan dolgoztunk, de pihenni is jöttünk. Egy nagyobb csoport tehát felkerekedett, és a poroszlói Ökocentrumba indult busszal, hogy a Tisza-tó élővilágával ismerkedjen. Mások ismét a fürdőt keresték fel, hogy tagjaikat egyengessék a dagonyában, és megint mások pótolni igyekeztek alváshiányukat. Elégedettségben nem volt hiány a szabadidő végén sem.

Az újabb találkozáskor alkotó program vette kezdetét. Boros Zsuzsa és Gyűszű Kati pazarul előkészített és átgondolt kézműves foglalkozást szervezett, melynek eredményeképp az otthoni karácsonyfák és ajándékcsomagok újszerűen érdekes díszítő elemeket kaphatnak majd. (A magam részéről kritikaként azt jegyezném meg, hogy a pelenkaöltés és általában a varrás műfaja nem férfinak való tudomány, de azért elkövettem minden tőlem telhetőt.)

A napot egy közös játék zárta. Rideg Gyula állított össze 4 csoportra készült vetélkedőt, amely ha tán nem is volt olyan vicces, mint amikor ugyanezt Németh Sándor teszi, akit most nélkülöznünk kellett, de azért így is lehetett nevetni eleget. –

A harmadik nap délelőttjét jórészt kitöltötték Lakatos Eszter ápolási igazgatónk dolgozói elégettség vizsgálatának eredményei. Alapos, minden részletre kiterjedő ismertetést hallottunk sok tanulsággal, és csodáltuk az elvégzett munkát, amelyből szakdolgozat is született. Persze elindult egy beszélgetés is arról, hogyan lehetne javítanunk a statisztikai mutatókon. A legnyomasztóbb az egészségi állapot témája: mindenkinek fáj, vagy rosszul működik valamije. És ebben nincs korkülönbségi eltérés. Muszáj lesz közösségileg foglalkoznunk egészségünk karbantartásával, mert ez így nem maradhat!  Az egészségügyi munka, a másokért tett erőfeszítések testileg-lelkileg elhasználnak. Ezt komolyan kell vennünk! Fiatal gyógytornászunk, Vidovszky Sári már is jelezte, hogy hetes programot szervez munkaidőben! (Többek közt ez is jó a fiatalokban. Azonnal tettre váltják  az álmodozást!) Újra felvetődött, hogy szervezzünk dolgozói tornát. –

Zárásul minden terület vezetője 3-4 mondatban elmondta a maga gondját és örömét. Sommásan egy jelszóban tudnám összefoglalni az elhangzottakból következő legnagyobb óhajtást: „Új szárny!” Kinőttük magunkat, több hely kell nekünk ahhoz, hogy gyógyíthassunk. –

A zárszó után gyors ebéd, és irány haza. Szép volt, jó volt, igaz se volt. Persze igaz volt, de a távolból szép gondolatokkal, elhatározásokkal hazajönni, aztán itthon okosnak lenni, nos az más tészta. Mindenesetre köszönjük a közös élményt, az Alapítvány támogatását, a helyettünk távollétünkben helyt álló kollégák kitartását, de legfőképpen a reményt: Áldás leszünk, összetartozunk!

-rgy-