„Happy-Epi” – tábor 2010. Mosdós

Vannak évente visszatérő események, amelyeket mindenki épp azért vár, mert jól esik újra átélni a már ismerős, mégis új élményeket ismét. Ilyen nekünk az őszi egy hetes epilepszia tábor, amelyen dr. Neuwirth Magda és a Neurológiai Osztály jórészt felnőtté cseperedett gondozottjai vesznek részt évek óta kitartó várakozással és lelkesedéssel.

Idén már 6. alkalommal a Mosdósi Kórház gyermekosztálya adott helyt a táborunknak. Szeretünk ide járni, mert a hely magában egyesíti a rendre rohamozó fiúk-lányok számára fontos kórházi közeg és a gyönyörűséges táborhely minden előnyét. Mosdós igazi gyöngyszem egy somogyi dombok közötti tágas völgyben, Kaposvárhoz közel. Nem véletlenül települt ide a volt Pallavicini vadászkastély köré építkezve az egykori légzőszervi betegeknek kialakított szanatórium: ősparkja ma is mindenkit rabul ejt.

Táborunknak kialakult forgatókönyve van, amelynek minden részletét ismerősként szeretjük a hely belakásától, az ismerős zugok felfedezésén át a tábortűzig, amelyen lecsó fő bográcsban, és a záró est ki-mit-tudjáig, amelyre már jó előre készülünk. Az időjárás ezúttal nem kényeztetett el bennünket őszi napsütéssel, ahogy máskor szokott, inkább október végét idéző, makacsul esős arcát mutatta. Ám mi feltaláltuk magunkat a nagy nedvességben is: a tábortűzhöz Németh Sanyi szervező erejével a Patcza Katica tanyai programunkról hoztunk száraz tüzifát úgy, hogy minden gyerek vitt magával egy hasábot az autóbuszba. Nagyot néztek az emberek, amikor buszból hasábfákkal sorjáztunk elő.

Ugyanígy megcsodáltak bennünket az elhagyhatatlan Gunaras-fürdői érkezésünkkor, ahol a népek sietve hagyták el a medencét, amikor mi negyvenen labdákkal, úszógumikkal felszerelkezve, néhány csendes rohamozás és görcs kíséretében  Neuwirth főorvosnő és Rozál főnővér hangos instrukciói mellett vízre szálltunk. Külön móka nekünk a fürdőben, amig mindenkinek a törülközőjét, papucsát, öltözőszekrényét és ahhoz a kulcsot megtaláljuk a nagy kavarodásban, mivel a tulajdonos nem mindig emlékszik arra, mi is tartozik hozzá.

Aztán ott vannak a Magai Margitka féle foglalkozások énekléssel, és a fő témával, amelyhez ezúttal a Rúth könyvének története adta a keretet. Margitka vezetésével ki is osztottuk a szerepeket önként jelentkezők közt, akik aztán egy héten át részletről-részletre haladtak előre jelmezbe öltözve a történet mélységei felé. A drámai feldolgozáshoz tartozott még, hogy fiúk-lányok különváltak két csoportra azért, hogy a történet adta témákat: megérkezés, elválás, otthon, stb. külön beszéljük meg. Ha valaki azt hinné, hogy ezekkel a fiatalokkal nem lehet komoly témákról beszélgetni, téved. Az egyik legmegrendítőbb élménye lehet minden hallgatónak, amikor a saját betegtségük okozta szenvedés, jövőjük felőli szorongás, szüleik iránt érzett „bűntudat” érzését hozzák elő. Nem mindig úgy teszik, mint egy érett felnőtt tenné, de az érzések tiszták és egyértelmüek, ha nem is tudják mindig összeszedetten megfogalmazni.

Nem hagyjuk el soha a kézműves fogalalkozásokat sem, mert ilyenkor ajándéktárgyakat, emlékeket készítünk az otthoniaknak, és mindig van valami új érdekesség. Sós Gabi a neurológiáról pl. kendőket készített elő megfelelő számban, amelyeket azután ugyancsak előkészített népi motívumokkal kivágott sablonont használva textilfestékkel festettek meg a fiatalok. De készültek agyagtárgyak, gyöngyből láncok, karkötők és persze számtalan rajz és festmény. A kézművesnapunkra eljött segítőnek Erdélyi Ági pszichológusunk és az önkéntes Judit, akik ugyancsak nagy segítségenek bizonyultak pl. a dísz sárkány készítésnél és még jókat is beszélgettek a táborlakókkal.

A Katica tanyai programunkat már említettük a tüzifa miatt, de azt még nem, hogy igazi tejfölös langallóval vártak bennünket, amelynek elköltése a népi gazdálkodást, állattenyésztést bemutató tanya lovagvár terméhez hasonló ebédlőjében külön élmény volt. És persze a házi állatok: kecskék, malacok, lovak, szamarak, borjak minden féle szárnyasjószág etetése, a velük való barátkozás otthon ismeretlen élménye sem maradhatott el.

A pénteki nap délelőtt népi táncház volt, Kaposvárról érkezett művészpár vezetésével roptuk. A délután mindig a ki-mit-tudé. Ilyenkor hatalmas a szervezés: ki-kivel, mit ad elő. Mindenkinek van valami ötlete, kis szinjátszó csoportok, alkalmi kórusok alakulnak, és persze vannak szólisták szép számmal. Minden évben várjuk Király Dani nagyszerű utánzó számát, amelyben a tábor szereplőinek hangja, karaktere elevenedik meg teljes hűséggel és persze a fonákjáról szemlélve. Farkas Gyuri remek rappelést adott elő ott helyben született szöveggel, Dani nyomta alá szintetizátorával a zenét, sajnos nem vettük fel videóra. Kriszti hastáncos számmal állt elő, méghozzá igazi hastáncos jelmezben, és az idén először velünk táborozó Színai Tomi együttesük, a „Nem adom fel” számai közül énekelt. Nagy Szilárd (Sziszi) legénynek beöltözve bokrétás kalapban házasodni indult, de aztán úgy döntött: „jó lesz a legénység nékem ezután is”. A fő műsorszám mégis az a  Dr House paródia volt, amelyben Magda doktornéni alakította a főhőst, Rozál a főnővért és a rendelésre érkező pácienseket a kísérők. Mindenki a hasát fogta a nevetéstől.

Szombaton délelőtt általában a helyi idősek otthonába vagyunk hivatalosak, ahol próbáljuk felvidítani a lelkeket énekszámainkkal, versmondással és a jelenlétünkkel.

Mindehhez a háttérben észrevétlenül szolgál  „Zoli nővér”, aki az éjszakai rohamoknál tartja a frontot szünet és alvás nélkül, Kertész Ildi, aki minden gyereknek segít mindenben, amit el kell intézni: legyen az mosdás, csomagolás, gombfelvarrás, vagy bármi. Köszönet illeti a helyi nővéreket, akik saját véleményük szerint soha ennyi gyógyszer kiosztását nem látják, mint amikor mi táborozunk ott. És külön köszönet illeti dr. Gyurkovics Kálmán professzor urat, akinek kitüntető személyes figyelmét, gondoskodását idén is élvezhettük.

A Bethesda Kórház Alapítvány támogatása a tábor megszervezéséhez most is nélkülözhetetlen volt, köszönjük Bencz Jánosnak és a támogatóknak.

A hangulat hazafelé a buszban részben fáradt a sok feldolgozásra váló élménytől és némiképp szomorkás is a bucsúzás miatt. Ám amikor az Ilka utcai épület előtt várakozó szülők karéjában leszállunk „Magda doktornéni” nem győzi fogadni a jelentkezőket, akik már a következő évre gondolva szeretnének jó időben feliratkozni a részt vevők listájára.

-rgy-