Ha egynél több gyermeket nevelsz, elkerülhetetlen, hogy mindig lesz egy legkisebb. Akárhány éves is. Így hozd ki belőle a legjobbat!
A legkisebb gyermekek, akár egy, akár sok testvért követően születnek meg, különleges helyet foglalnak el a családban. Sorozatunk korábbi cikkeiben igyekeztünk rámutatni azokra az előnyökre és lehetőségekre, amelyek a gyermekek születési sorrendjéből adódnak. A legkisebbek is egy sor előnyt élvezhetnek, de meg kell küzdeniük azzal is, hogy ők akármit is tesznek, mindig ’a kicsik’ maradnak.
Fogyóban a következetesség
Te is biztosan ismered az érzést… a nagyobbnál sikerült következetesen beállítanod a szabályokat, kitoltad a kütyüzést, az édességevést, ameddig csak tudtad, nem ismertél kompromisszumot, ragaszkodtál a nevelési elveidhez, de a legkisebbnél (pláne ha több tesó van), már sokkal lazább az a bizonyos gyeplő. Végülis nem haltak bele a nagyobbak se a tévézésbe, csokimérgezést se kaptak, minek állandóan rendőrszerepet játszanod… Pontosan ezt az érzést használják ki a legkésőbb születettek. Őket már szabadabban fogják, nem kérnek úgy és annyit számon, mint a nagyobbakon. A saját kiskamaszaim például rendszeresen letorkollnak minket a férjemmel legkisebb testvérük viselkedését látva, hogy „bezzeg, mi meg voltunk nevelve, ha mi ezt csináltuk volna, már rég kaptunk volna egy pofont, neki meg még egy mesét beraktok, ha hisztizik.” Bár azért ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, a legkisebbeknél valóban fogyóban van az a bizonyos szufla. A gyermek persze így hamar azt gondolja, hogy körülötte forog a világ és mindent elérhet azzal, hogy aranyos, kedves, bűbájos, csak egy kicsit akarni kell. Érdekes módon házimunkából is neki jut a legkevesebb, hisz „még túl kicsi hozzá”, vagy cukiságával ráveszi valamelyik tesóját, hogy csinálja meg helyette.
TIPPÜNK: figyelj rá tudatosan, hogy legkisebb gyermeked is kivegye részét a feladatokból. Tőle is következetesen kérd számon, amire már képes. Ne dőlj be annak, ahogy ő kibújik a dolgok alól és ne is tartsd túl kicsinek ahhoz, amit az idősebb ilyen korban már rég megcsinált…
Ne ússzon meg mindent
Kevin Leman részletesen kifejti Születési sor(s)rend című könyvében, hogy a legkisebb gyerekek többnyire a legkevésbé szabálykövetők, hiszen ők kapják a legkevesebb fegyelmezést. Nem rosszabbak ők, csak valahogy el kell érniük, hogy rájuk figyeljenek. Amíg az elsőszülötted háromévesen már nagyfiúnak számított és felelősségteljesen viselte tettei következményeit, addig a legkisebb többnyire nincs túlságosan komolyan véve. Ahogy Leman megfogalmazza, a „legkisebbek pontosan tudják, mivel törhetnek borsot a nagyobbak orra alá, ráadásul úgy, hogy minden csínytevést megússzanak szárazon. De a család legkisebbje akkor sem hagyja magát sarokba szorítani, ha fény derül a mesterkedéseire. Manipulációhoz folyamodik, bohóckodik, produkálja magát, miközben garantáltan a környezetében élők idegeire megy.” Persze ennek nem kell okvetlenül így lennie, de ha ennek a jeleit tapasztalod, fogadd el természetes jelenségnek.
TIPPÜNK: ne hagyd, hogy a kicsi mindent megússzon, mert a nagy okosabb és több mindent elvisel. Ha olyat tesz a kisebb, amit nem engedsz meg, kérd számon tőle és legyen meg a következménye.
A nagyobbak kereszttüzében
Dr. Jeanná Loós Anita, klinikai szakpszichológus is megerősíti, hogy a legkisebbnek másfajta figyelem kell. Hiszen őket kétféle véglet fenyegeti a testvérek részéről. Vagy túlságosan óvják, babusgatják, vagy állandóan szekálják, cukkolják. Sok bántás is érheti, ha csúfolják, kihasználják a nagyobb tesók, ezért szünetlen résen kell lenni, hogy meg tudjuk ítélni, a legkisebb sivító reakciója mögött valóban valami hatalmas igazságtalanság történt-e, vagy csak így próbál érvényesülni. A születési sorrend kutatói úgy gondolják, hogy a legkisebbeknek gondot okoz az hallott információk helyes feldolgozása is. Hiszen ők bármit képesek elhinni, amit a nagyobbak mondanak nekik, mert ők olyan okosnak és mindenhatónak tűnnek. Teljesen mindegy, hogy milyen badarságot hord össze az ötéves, a háromévesnek az szentírás.
TIPPÜNK: Ne hagyd, hogy a nagyobb uralkodjon a kicsi felett, de próbáld te se túlságosan kényeztetni. Beszélgess vele (is) a világ dolgairól, hogy kimondhassa az alaptalan félelmeit.
Benne már nincs semmi új
A pszichológus szerint a legkisebb jogosan érzi, hogy ő bármit csinál, abban semmi újdonság sincsen. Ezért többnyire nem is túlságosan motiváltak, hogy megtanuljanak hamar biciklizni, cipőt kötni, olvasni vagy akár beszélni. Sőt nagyobb eséllyel hallják a szülőtől, hogy bezzeg a bátyád, nővéred ilyen korában már ezt és ezt csinálta… És legyünk őszinték, szülőként sem tudunk már olyan rendületlenül örülni minden pontpontvesszőcskének, amivel annó (amikor a legnagyobb készítette) kitapétáztuk az egész szobát. Két út van, vagy megtaláljuk azt a különleges, egyedi személyiséget, ami a legkisebbünkben rejlik, vagy megtanulunk örülni újra a hétköznapi kis sikereknek, és rácsodálkozunk arra, hogyan fejlődik egy átlagos gyermek.
TIPPÜNK: Magához képest mérd a fejlődését és dicsérd meg őt is mindenért. Az ő rajzai is ugyanolyan fontosak legyenek a hűtőn, mint korábban a nagytesóké.
Más életritmus
Kétségtelen, hogy míg a nagyobbnak nagyjából nyugalomban indulnak az első évei, a később született gyermek már egy szigorú napirendbe, állandó menetbe születik bele. Ő már gyakran a babahordozóban nő fel, míg a nagyokat szállítod, a kocsiban csendespihenőzik, a többiek edzése alatt a pálya szélén tömöd belé az uzsonnát, és tízszer annyi helyre eljut három éves korára (mivel nincs más választása), mint a nagyobbak. Ez néha túlpörgeti őket, de a világot jobban megismerik és valóban több élményben van részük.
TIPPÜNK: nézd az előnyeit, ne sajnáld azért, mert más a napi ritmusa. Igyekezz azért néha nyugodt időket teremteni neki.
Emlékgyűjtés
Korábbi cikkeinkben kitértünk már arra, amire a pszichológus külön figyelmeztet: aránytalanul kevés fotó, emlék marad meg a később született gyermekekről. Logikus ez, hisz már csökken az újdonság ereje és a nagyobbak növekedésével a gondok is sokszor növekednek. De a kicsinek különösen fontos, hogy ne csak egy pont legyen a mondat végén, hanem ő is főszereplő lehessen a család életében. Szerencsére a technika fejlődésével egyre többet és többet fotózunk, és bár ezeket nem árt rendszerezni, érdemes kihasználni a kütyüink előnyeit, hogy a gyerekekről minél több emlék megmaradjon. A babanaplót pedig nem érdemes kitöltetlenül hagyni, mert könnyen úgy járhat a tapasztalt édesanya, hogy az iskolaérettségi vizsgálaton annyit tud mondani legkisebb gyermekéről, hogy valamikor egy és három éves kora körül kezdett el beszélni. (Bezzeg az elsőnek napra pontosan fel vannak írva a szókezdeményei…)
TIPPÜNK: készíts minden évben minden gyerekről külön személyre szóló fotóösszeállítást, kisfilmet, hogy mindenkinek meglegyen a maga története. Hidd ez, sokszor tényleg ez az erőforrásuk.
Szerző: Bese Nóra
Szakértő: Dr. Jeanné Loós Anita, klinikai szakpszichológus
