Látásfejlődés

Már közvetlenül a megszületés után képes az újszülött „szemezni”. Az újszülött miután kipihente a „születés fáradalmait”, olykor hosszasan és feszülten nézi az édesanyja arcát, csak azután alszik el. A szemkontaktus révén nemcsak az anya fürkészi a csecsemő arcát, hanem az újszülött figyelme is az anyja arcára rögzül. A kölcsönös „bámészkodás” is elősegíti a kötődést.

Az első hónapban csak a csecsemő arcától mintegy huszonöt centiméter távolságban lévő dolgokat látja élesen, a többi kissé homályos még előtte.

Az 1-2 hónapos csecsemő leginkább az arcok szemlélésében leli örömét. A felnőttek is ösztönösen alkalmazkodnak a csecsemő képességeihez, amikor, túlzott mimikával, felhúzott szemöldökkel, csücsörítő szájjal beszélnek hozzá. A kis csecsemő szemei egy ideig egymástól függetlenül mozognak, tehát időnként kancsalíthat, mert a szemizmok még nem képesek a folyamatos, összehangolt munkára, de néhány hét alatt kialakul a koordinált mozgás. De a mozgó tárgyak is felkeltik érdeklődését. Jobban tetszenek neki a hajlított körvonalak, mint a szabályos egyenesek. A nagy alakú, gömbölyű, feltűnő formákat, alapszíneket előnyben részesíti, érzékeli a mintákat is. (Sajnos ma a csecsemőjátékok nagy része „neon” színű, amely sem esztétikailag, sem a látásfejlődés szempontjából nem jó.)

3-4 hetes korban a szem előtt mozgó tárgyakat már képes követni.

4-6 hetes korban a csecsemő mosolyra mosollyal válaszol.

A harmadik hónaptól ránézésre felismeri az ismerős arcokat. Örömmel nézeget tárgyakat is, kezét vagy játékát mozgatja, közelíti, elviszi a szeme elől, tekintetével, fejével követi mozgásukat. A továbbiakban a látás egyre összerendezettebb, a növekvő csecsemő egyre több részletet vesz észre és már távolabbra is élesen lát.

A tökéletes látás ugyan csak kb. négy éves korra alakul ki, de a csecsemőkor végén, egyéves korban már adottak a felnőtt képességek. Az összpontosítás már majdnem úgy működik, mint a felnőtteknél és a távlatos, két szemmel történő látás is üzemel. A látásélességnek kell csupán finomodnia.

Szemészeti elváltozások, látásgyengeség

A gyermekszemészetben előforduló leggyakoribb elváltozás a látásgyengeség.

Nem ennyire gyakori, de látványosabb, s ezért hamarabb kerülnek szakember elé a kancsal gyerekek. Látáskárosodásra utal a szemte-kerezgés – nystagmus – és az, ha a szemek a „semmibe merednek” vagy furcsán elcsúsznak anélkül, hogy valamire irányulnának.

A fej állandó vagy tartós ferde állása esetén feltételezhető, hogy az egyik szem nem vagy csak alig lát.

A feltűnően nagy szemek és a túlzott fénykerülés is utalhat szembetegségre.

Ha a kisgyermek csetlik-botlik, még fél éves kora után is a tárgyak mellé nyúl, ha félhomályban észrevehetően bizonytalanabb a háttérben szemészeti okot is feltételezhetünk.

Iskoláskorban a fáradékonyság, fejfájás a lecke vagy televízió túl közelről nézése gyanús lehet. Egyes esetekben az olvasási nehézségek hátterében is kimutatható szemészeti ok.

A látás-hibákat kimutató szűréseket (ha gyanú van rá) fél-, egyéves korban el lehet végeztetni, de még óvodáskorban, az iskola megkezdése előtt  feltétlenül szükséges. Az óvodás-, iskoláskorú népesség közel egynegyedének van – lenne – szüksége szemüvegre. A szemüveggel korrigálható fénytörési hiba igen gyakori állapot. A megfelelő korrekció hiánya viszont jelentősen visszavetheti a gyermek értelmi és pszichés fejlődését, iskolai teljesítményét.

Tapintás

A tapintás fontos szerepet játszik abban, hogy a baba megnyugtassa önmagát, felfedezze környezetét, és kapcsolatot létesítsen. Másrészről a bőrkontaktusnak, simogatásnak, masszírozásnak számos kedvező élettani és érzelmi hatása van. A csecsemő ellazul, megnyugszik, nő a komfortérzete.

Jobban alszanak és nyugodtabbak azok a babák, akiket gyakran simogatnak, dédelgetnek, masszíroznak. 

Az érintés bizonyítottan serkenti a növekedési hormon termelődését, és segít az immunrendszer működését. A tapintásnak, érintésnek nemcsak a megismerésben, tájékozódásban, hanem  az érzelmi fejlődés alakulásában  a későbbiekben is rendkívüli szerepe van.

Ízlelés

Az újszülött ízlelése rendkívül fejlett. Az ízlelő sejtek már a magzati korban kifejlődnek. A csecsemők egészen apró ízbeli különbségeket is képesek felismerni.

Kedvelik az édes ízeket, és nemtetszésüket nyilvánítják, ha az enyhén sós, savanyú folyadékot kapnak. Keserű ízre a baba arca eltorzul, grimasszal válaszol. A csecsemőkorban változatlanul az édeskés ízeket részesítik előnyben, de kisdedkorban már fokozatosan megkedvelik, a sós, és savanykás ételeket.

Szaglás

A babák bizonyos szagok között különbségeket tudnak tenni, és fel tudják őket ismerni.

Már az újszülött babák már felismerik a saját édesanyjuk illatát.

A szopós babák szaglása ilyen vonatkozásban fejlettebb, mint a tápszerrel, üvegből táplált újszülötteké. A tápszeres babák kevésbé tudtak különbséget tenni saját édesanyjuk és más, szintén szoptató anyák szaga közt.