A kruppról

A krupp, a laryngitis subglottica általában enyhe felső légúti hurutos tünetek után hirtelen, heves tünetekkel, nehezített légzéssel járó betegség. A krupp, a hangszalagok alatti terület gyulladásának következtében kialakult duzzanat miatt létrejött rekedt, ugatásszerű köhögés. Ennek a duzzanatnak a fokozódása következtében akár fulladozás, fulladás is létrejöhet.

Leggyakrabban fél éves és 5 éves kor között fordul elő.

Fertőzéses alapra utal, hogy halmozottan fordul elő, inkább a nedves, hűvös őszi, téli évszakokban. A betegség kialakulásának 2/3-áért a vírusok felelősek.

Jellemző még, hogy az éjszakai, hajnali órákban szokott fellépni. A fertőzés mellett alkati tényezők is szerepet játszanak, hiszen vannak olyan gyermekek, akiknél soha sem, míg másoknál halmozottan fordul elő. A jellegzetes, ugató – kutyaugatásra, – köhögés, légzési nehézség a gége bizonyos szakaszának, a hangszalag alatti területnek duzzadásának a következménye. A tünetek közül a folyamat súlyosságát nem is annyira a köhögés jellege, mint a nehézlégzés súlyossága határozza meg.

Lefolyás

Általában csecsemőkorban, kisdedkorban fordul elő, a későbbi életszakaszokban kevésbé gyakori, illetve a gyakorisága és súlyossága is csökken.

Ez az egyike azon betegségnek, ami igazán ügyeleti, orvosi ellátást igényel.

Bár gyakorlott, a betegséget már ismerő szülők már rendszerint jól meg tudják ítélni a folyamat súlyosságát, azonban a legkisebb bizonytalanság esetén orvost kell hívni, mivel a betegség esetenként – leginkább megfelelő kezelés nélkül – alattomosan romolhat, a nehézlégzés fokozódásához vezethet. A betegséget biztonsággal megelőzni tehát nem lehet, de ha a szülő idejében felismeri és gyulladáscsökkentő kúp, és persze a hűvös, párás levegő rendelkezésére állnak, meg tudja előzni a betegség gyors romlását, akár a kórházi kezelést. Ezért azoknál a kisgyermekeknél, akik „krupp”-ra hajlamosak célszerű a kezelőorvossal megbeszélni az általános teendőket, az általa is javasolt gyógyszereket a „házipatikában” otthon tartani.

Kezelés

Már induló köhögés, nátha esetén is célszerű antihisztamin hatással rendelkező gyógyszert adni a kisgyermeknek, amelyet érdemes kiegészíteni nyákoldó adásával.

A már krupp-ra gyanús, ugató köhögésnél- főleg éjszaka, fontos az ablaknyitás, a hűvös, friss, párás levegő biztosítása. Ilyen esetekben a légúti duzzanatot valamint a gyulladást is csökkentő steroid tartalmú kúpot is ajánlatos használni. Mindezek azonban vénykötelesek, az adagolást, valamint a megfelelő használatukat a kezelőorvossal kell megbeszélniük. Mint minden steroid tartalmú gyógyszer, ez is rendelkezik mellékhatásokkal. Ennél fogva csak megfontolt esetben szabad alkalmazni. Az általánosságban otthon alkalmazott inhalátorok csak nyákoldásra, a légutak nedvesítésére használhatók. A kórházban az inhalátorokkal olyan gyógyszert porlasztunk, amely igen hatékonyan tudja a légúti duzzanatot csökkenteni. Amint csökken a légúti duzzanat, a légutak átmérője nő, a levegő egyre szabadabban tud áramlani. Fokozatosan megszűnik a légzési nehezítettség, az ugató köhögés és a rekedtség.  Ezeket a speciális gyógyszereket otthon nem lehet adni, mivel gyógyszertári forgalomban nincsenek.

Szerző: Dr. Szabolcs Andrea

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support