Bizony, el kellett készíteni a vetítendő diákat, válogatni kellett képeket, ki kellett dolgozni a szöveget, begyűjteni az irodalmat, kikérni az orvosok, ápoló kollégák véleményét, elviselni kritikájukat, de ami a legnehezebb, ki kellett állni a népes gyülekezet elé, és átélni, hogy szóval előadni a  tudományt azok közt, akikkel minden nap együtt dolgozom, és akik úgy ismernek, mint saját tenyerüket, megizzasztó élmény. A szervezőknek és a hallgatóságnak meg le kellett mondania egy szabadnapról, amikor a feszített tempójú advent előn, olyan jól esne otthon lenni és intézni a magánélet dolgait. Ám a Bethesdában többek az is a jó, hogy lehet esendőnek lenni ilyen alkalmakon. Elakadó szavakkal, kiszáradt szájjal, remegő térddel, széteső diákkal nem kell foglalkozni. Csak a szándékot nézi és érti a közönség. És ugyancsak jó, hogy mindenki maga döntheti el mire áldoz, és nem áldoz értékes szabadidejéből a kötelező felett. Aki eljött, maga nyert, de nem éri szemráhányás a távollevőket sem. És láss csodát, szinte megtelt a terem. Főorvosok, adjunktusok, szakorvosok, ápoló, asszisztens társak jöttek el meghallgatni, hogyan szerepel szakdolgozó társuk.

18 előadást hallgattunk meg. Kivétel nélkül mind színvonalas, egyedi, érdekes volt. Látszott mögöttük a szakterület ismerete, a bevonódás egy betegkör, a gyermekek és családok gondjaiba, az ápolói lét nehézségeinek és örömeinek megélése, de leginkább a csapatban, a gyógyító team-ben gondolkodás. Legutóbb 2013-ban volt hasonló fórumunk. Jó, ha megértjük, hogy azóta egy generációváltás történt az ápolóink közt is. A húszas éveikben járók felkészültek, rátermettek, öntudatosak. Nincs gondjuk a technikával, magabiztosan kezelik a számítógépet, nem igényelnek segítséget egy powerpoint bemutató elkészítéséhez. Kiélezettek a döntéshelyzetekre, természetesnek gondolják autonómiájukat, és nincsenek szerepzavarban az ápolói-orvosi hivatás között. Ugyanakkor még önmagukkal vannak elfoglalva, „alig látnak túl a kerítésen”.  A 30-as,- 40-esek már nem ilyen magabiztosak. Elmélyülésre törekednek, ezért kedvelik az egyedi példákat, óvatosak az ítéletekben, és meg-meg jelenik előadásukban a szakmai alázat, a kétely. Az ötvenesek amilyen esendőek számítógépes ismereteiket tekintve, olyan magabiztosak tapasztalataikban. Megengedők, megértők, távlatból nézik szakmájukat, és nincsenek kétségbe esve amiatt, hogy esetleges fogyatékosságukra fény derül, ha van ilyen egyáltalán. A célra tartanak, ezért könnyedén feláldozzák akár népszerűségüket is. A lényeggel foglalkoznak, amit megláttak az évtizedek alatt. Nevezzük egyszerűen bölcsességnek.

A fórumot Lakatos Eszter ápolási igazgatónk vezette és fogta össze. Ilyen alkalmon ő is először debütált, de semmi kétség, pazarul összehozta ezt az egészet. Lélek és ráció együtt volt jó arányban irányítása alatt. Persze voltak segítői is a háttérben. Nevezzük meg őket is: Gyűszű Kati, Sebők Ibolya, Kertész Ildi, Molnár Gabi, Pap Márti,  Boros Zsuzsa, Szolnok Katalin, Németh Sanyi és Rideg Gyula. (Remélem, nem hagytam ki senkit.)

A szakmai zsűri feladatát Derencsényi Zsuzsa az MRE Albert Schweitzer Szeretetotthonának nyugalmazott igazgatója, Bognár Márta a MESZK Gyermekápolási Tagozatának vezetője helyett, ő sajnos megbetegedett, Molnár Gabriella volt ápolási igazgatónk látta el, valamint Guti Tünde  a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai

részlegének ápolási igazgató helyettese, aki a szakmai zsűrink elnöke volt. Szegedi Éva korábbi ápolási igazgatónk ugyancsak segítette a zsűri munkáját, és bár számítottunk rá, de nem tudott mindvégig kitartani, a 90. születésnapját tavaly ünneplő Nagy Ágnes diakonissza testvér véleményére is számot tartottunk.

És akkor az eredmények:

• • Az ápolásszakmai-díjat Kővári Zsófia (ITO) a „Miasthenia gravis” című előadásával,

• • a „legjobb első előadó”-díjat Boros Furzsina (Sebészet)  „A PTX gyorsan gyógyul, vagy mégsem?” című előadásával,

• • az „egy ápolásszakmai terület gyakorlati tapasztalatát legjobban bemutató előadás”-díját Johanné Kertész Lea (Labor) a „Mi mennyi, és meddig fog tartani?” – avagy hogyan születnek az eredmények a laboratóriumban?” című előadásával,

• • a „Bethesda lelkiségét leginkább tükröző előadás”- díját Schlaktáné Czedik Márta (III. Bel.) „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” című előadásával,

• • a főigazgatói dijat Baranyai Nikolett (ITO) „Jejunális táplálás napjainkban”- című előadásával,

• • a közönségdíjat Benei Márk (Gyógyszertár) „Vény nélküli készítmények kölcsönhatásai” című előadásával nyerte el.

A zsűri külön kiemelte, hogy milyen nehéz dolga volt, hogy mennyire élvezték a bethesdás lelkiség és a magas szakmaiság egységét, a szemmel követhető háttér team munka igazságát, a jó légkört.

Ápolási igazgatónk külön kifejezte köszönetét az előadásokért, és biztosította az előadókat, hogy munkájuk itt nem fejeződött be, mert országos szakmai fórumokon ezek az előadások biztos, hogy el fognak hangzani. Külön is kiemelte mi a jelentősége annak, ha tapasztalatot szereznek az ápolók a közönség előtt szereplésben.

Főigazgató úr záró beszédében arra utalt, hogy úgy érzi, mostanra hosszú építkező munka után a Szegedi Éva, Molnár Gabriella, Lakatos Eszter irányítása alatt szerveződő  ápolói közösségben beérni látszik az, amiről ő mindig csak félve beszélt, ha korábban a Bethesda mint egyházi kórház „különlegességéről” kérdezték. Ma úgy tűnt, – mondta – a spiritualitás és szakmaiság magától értetődő természetességgel van jelen, erre lehetett következtetni az előadások mögött tapintható munkából, érzületből, közösségben gondolkodásból.

A díjátadó ceremóniát a köszönetek sora követte. Köszönet a Fórumot támogató cégeknek: Anamed, Hartmann, Speeding, Fornetti, Ecolab, Fresenius-Kaby, Numil, Thuasne, Mölnlycke, Helia-D, Biotest, CWS-Boco,Tápio-Vin, és a Bethesda Kórház Alapítványnak.

Még nem volt délután négy óra, amikor a fórum befejeződött. Haza indultunk. Élmények, tapasztalás, közösség, jó érzések. A díjazottnak most meg nem nevezettekben talán egy kicsi csüggedés, a díjazottakban nagy öröm, de mindannyiunkban hála volt. Valami olyat éltünk át, amire sokáig emlékezni fogunk.

-rgy-