Az újraindult Bethesda első akadémiai doktora

Dr Fogarasi András kollégánk, Neurológiai osztályunk főorvosa sikerrel védte meg „Gyermekkori rohamok és epilepszia szindrómák tünettana és videó-EEG korrelátumai” című akadémiai doktori értekezését április 28-án, az MTA épületében tartott nyilvános vitán. A napi feladatainkhoz mérten, hiszen folyt a gyógyítás aznap is, jelentős erőkkel vonultunk ki a Bethesdából, hogy drukkoljunk, szorítsunk Andrásnak, tudományos igazgatónknak. Jó volt látni, hogy a gyermekneurológiai szakma színe-virága is megjelent az eseményen, sőt kitartott a meglehetősen hosszú és szőrszálhasogatóan perecíz opponensi kritikákkal megáldott védésen. Ennek ellenére fényes volt a siker, és a mi Fogarasi Andrásunk nyugodt türelemmel felelt meg az akadémikusi „kemény” kérdésekre.

Íme az opponensek méltatásai:
„A jelölt leírta a kisgyermekkori temporális lebeny epilepszia részletes szemiológiai változását csecsemőkortól felnőttkorig, és igazolták, hogy az agy fejlődésével párhuzamosan a TLE rohamok egyre komplexebbekké válnak. Leírta a kisgyermekkori extratemporális epilepsziák szemiológiai sajátosságait.  Megállapította, hogy a felnőttekkel ellentétben a kisgyermekkori ExT epilepszia számos TLE sajátsággal rendelkezik.  Elemezte a felnőttkori lateralizációs jeleket kisgyermekkorban, és statisztikailag bizonyította ezek lateralizációs értékét. Igazolta, hogy az emocionális és autonóm tüneteknek kisgyermekkorban is van lateralizációs jelentősége, valamint új lateralizációs jeleket írt le. Leírta a skalp EEG vizsgálatokkal regisztrálható szubklinikus rohamminták szerepét az epilepsziaműtéti kivizsgálásban és a gyógyszeres kezelésben. Innovatív módszerekkel igazolta, hogy a rohammegfigyelő képesség komplex oktatással fejleszthető. Új elektro-kliniko-radiológiai összefüggéseket tárt fel Rasmussen encephalitisben, Dravet szindrómában és Sturge-Weber szindrómában. Saját kutatási eredményeire támaszkodva továbbfejlesztette a gyermekkori PNES szemiológiai klasszifikációját.
Kamondi Anita
egyetemi tanár, akadémikus

A jelölt értekezésében kutatásainak azt a csoportját ismerteti, amelyekre a legnagyobb hazai VEM klinikai adatbázis felépítésével nyílt lehetősége . Új, originális, nemzetközileg is jelentős eredményekhez jutott: A temporális és extratemporális epilepsziák életkorfüggő szemiológiájában létrehozta a „motoros rohamkomponens arány” fogalmát. A rohamelemzések során új lateralizációs jeleket talált: a periiktális magatartás változását, az iktális mosolyt, az iktális elsápadást, valamint a posztiktális beszéd-perszeverációt. A legfontosabb ritka gyermekkori epilepsziák részletes elemzésével új elektro-klinikai összefüggéseket írt le. Módosította a PNER eddigi nemzetközi klasszifikációját.
Rajna Péter
egyetemi tanár, akadémikus

Rendkívül nagy munka, mely óriási tapasztalaton, nagyon jó megfigyelőkészségen, szabatos leíráson, magas színvonalú rutin munkán, hazai és nemzetközi kooperációkon alapul. Sok új megállapítást tartalmaz, melyeket az előzőekben részleteztem, és amelyeket a szerző maga is összefoglal a disszertáció végén. A sok új ismeret gazdagítja a tudásunkat az epilepsziákról és a therápiában használható segítséget ad. A disszertáció 90 angol és magyar nyelvű közleményből összeállított kivonat, melyek összesített impakt faktora 125, idézettsége 586, Hirsh indexe 16.
A doktori munka tudományos eredményeit elegendőnek tartom az MTA doktora cím megszerzéséhez, a nyilvános védés kitűzését javasolom.
Javaslatot teszek az MTA doktora cím odaítélésére is.
Engelhardt József István
egyetemi tanár, akadémikus

Szívből gratulálunk, együtt örülünk! Isten áldását kívánjuk életére és munkájára!
-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support