Bethesda csendesnapok 2011.

Napfény, történelem, hit, nemzet, nyugalom. Ezek az első szavak, amelyek eszembe jutnak az idei Bethesda csendes napokra visszagondolva. A busz legfiatalabb utasaként különös izgalommal és várakozással zötykölődtem Balatonfüred felé.

Alig vártam, hogy megpillanthassam a vitorlás-kikötőt, mely mindig kellemes emlékeket idéz fel bennem. Bár a szeptember is elmúlt már, az üdülővároskában szikrázó napsütés fogadott bennünket, és talán csak a gesztenyék potyogása idézte az őszt. Kényelmes szállásunk elfoglalása után röviddel Németh Sándor tartalmas és izgalmas előadását hallhattuk, amely a magyar történelem különböző időszakaiból származó legendákról és tévhitekről szólt. Időutazásunk végeztével csakhamar a városnéző-kisvonaton találtuk magunkat, mely végigkalauzolt minket a szépen felújított és rendben tartott üdülőváros nevezetességein, egészen Végh Endre pincészetéig. A helyi borász pincéjét átjárta a szüret jellegzetes illata. Rövid köszöntőt követően a hatalmas tölgyfahordók társaságában sorra kóstoltuk a ház kiváló borait, melyek üdítő hatásáról az éhségtől elcsigázott arcokon egyre jobban szélesedő mosolyok árulkodtak. No, nem maradtuk vacsora nélkül, hamarosan ropogós kacsasült, krumpli és káposzta került az asztalokra, zárásként pedig rétes. A jókedvű vacsora után már csak a kiadós alvás maradt hátra…

Másnap bőséges reggelivel indítottuk a napot, melyet még az első előadás előtt rövid kikötői séta követett. A fő témát dr. Szabó István püspök úr előadása volt hivatva bevezetni: „Hit és hazaszeretet” volt a választott címe. Bevezetésül a reformáció kori vallásháborúkra utalt, amelyek miatt sokan kényszerültek elhagyni a földet, amelyen születtek. Például Franciaországból menekültek el tömegek, köztük Kálvin János is, akit Genf városa fogadott be, noha csak korlátozott jogokkal. Már genfi lelkészként fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy csak egy ok van, amely miatt valaki jogosan hagyja el a hazáját, s ez pedig az, ha hitében, hitvallásában lehetetlenítik el. A haza fogalma persze mást jelentett a 16. században, semmiképpen azt, amit ma értünk alatta. Ez a fogalom, és amit mögötte gondolunk már a nemzetállamok megszületésének korából való. Az ókori ember még, ha fölkerekedett vitte magával a házi oltárt, jelképesen vitte magával a „hazát”. (Ellenpélda: Lk 15: az elveszett fiú példázata mint az otthontalanság következménye) A mai Európában a politikai határok felnyitásával hatalmas migráció indult meg, de éppen ilyen körülmények között fontos a kérdés: Honnan jöttünk, hová valók vagyunk, hol vagyunk otthon? Másképp fogalmazva a kérdést: behozható-e a hazaszeretet az emberi döntésekbe? Igazi dilemma ez, amelyet senki nem tud megspórolni. (Itthon csak a „pancserek maradnak”? Hogyan jutok lehetőséghez?) A hívő ember más szempontból is átéli ezt a dilemmát: Krisztus egy másik életre is meghívott, „nincs ezen a földön maradandó városunk” (Zsidókhoz írt levél), ugyanakkor a haza, ahova Isten állít, ahova tartozom (család, falu, város, munkahely, nemzet, az ország, amelynek a nyelvét beszélem az örökségem is. Mindebből az otthonosság és ugyanakkor egyfajta távolságtartás következik. Összegzésül püspök úr így fogalmazott: „Ha nem hagyják, hogy higgy, akkor nem vagy otthon, ha hagyják, akkor viszont tedd otthonná az a helyet, ahol vagy.”

Püspök úr előadását kiscsoportos beszélgetések követték. A középpontban hivatásunk gyakorlásának hazai nehézségeivel és szépségeivel, valamint az egész népességet érintő jelenséggel: a kivándorlással, külföldi munkavállalással.  Szerteágazó beszélgetések alakultak, ki-ki elmondta tapasztalatait, félelmeit az egyre nehezedő helyzetben, és megvitattuk az elvándorlás társadalmi hatásait a fiatal generációra és a magyarságra.  A közösség és az egészségügy problémáinak feltárása közben lehetőségünk volt tükröt tartani magunk elé, szembenézni saját magunkkal, és megerősödni: a helyi kisközösségek (beleértve kórházunk „csapatát” is) és a család összetartó ereje lehet a garancia, hogy Magyarországon is örömmel és kitartással végezhessük munkánkat.
Ebéd, majd szabad program következett. Gyönyörködhettünk a balatoni tájban, nagyokat sétálhattunk és feltöltődhettünk a napon a révész és a halász szobránál. Főorvosaink egy elszánt csapata a szép időt kihasználva még a vízben is megmártózott. Én lelkiekben már a késő délután kezdődő táncházra készültem, amelyet Titz Tibor vezetett. Az erdélyi és cigány nótákra jóformán egész csapatunk táncra perdült! Igen jókedvű egy órát töltöttünk együtt, és hamar kiderült, hogy mely osztályokon rejtőznek a Bethesda néptánc-tehetségei. Gyengén homlokban gyöngyöző társaságunk rövid szusszanás után Juhász Balázs kiválóan illusztrált numizmatikai előadását hallhatta. A körbeadott eredeti középkori magyar pénzek értéke hallatán elhatároztam: jobban körülnézek nagyszüleim padlásán…
Finom vacsorát követően Németh Sándor – Rideg Gyula vezette egész estét kitöltő közös játékban volt részünk. Az izgalmas feladatok mind-mind a teljes kikapcsolódást és felhőtlen szórakozást segítették, a jó hangulatról természetesen balatonfüredi borok gondoskodtak. Az este csúcspontja talán a szinkron-verseny volt, ahol az előre megadott fotósorozatra kellett történetet írni, majd előadni azt. Valljuk be: fantáziából egyik csapatnál sem volt hiány.

Szombaton dr. Kálmán Attila elődásával zártuk le a fő téma kibontását. Ennek az előadásnak egyediséget kölcsönzött az előadó személye, aki mindazt a bölcsességet, tapasztalatot tömörítette gondolataiban, amelyet az Antall kormány államtitkáraként, illetve, matematika tanári és doktori, iskola szervezői és igazgatói több évtizedes pedagógiai munjkássága összegzésével, valamint családapaként és többszörös nagyapaként tett szert. Előadásának címe ez volt: Az ember, csak belülről formálható.

Az előadás után még lehetőség volt személyesen is szót váltani az előadóval, majd Szilágyi Pál igehirdetői szolgálatával záró áhítatot tartottunk. Az igehirdető János evangélumának 18. részéből vette a magyarázandó szövegrészt. (A katonák Jézus keresztje körül kisorsolják egymás közt az Ő köpenyét.) „De ki van a tárgy mögött?”- tette fel Szilágyi Pál a kérdést, s a csendesnapok témájához híven párhuzamot vont egy minden értelemben megosztott magyarság helyzete és az evangéliumi történet között. „Elengedni tudni és így mégis igazán megtartani”, ez az igazi kihívás és feladat.” foglalta össze végül a gondolatot.

Ebéd, (ezúttal is kitett magáért a Siloám otthon ellátásunkban) majd hazautazás, jóleső mosoly zárta a Bethesda csendes napokat.
A kirándulás hangulatát számomra Szabó T. Anna Balaton című verse adja vissza a legjobban, melynek sorait Szalóki Ági öntötte lágy dalba:
„egy magafeledt kisgyerek
pocskolgatja a langy vizet
nagy narancsvörös gömb lebeg
fénykötelén a tó felett
hullám se moccan áll a szél
a láthatár opálfehér
párától partig tart a tér
az ég a vízzel összeér
valami tágas nyugalom
levegős öröm a tavon
átdereng minden láthatón
tárgytalanul és áradón” (részlet)

(Írta: dr. Zágonyi Kristóf és egy kicsit Rideg Gyula)