12. alkalommal adták át a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat január 28-án, a Németajkú Gyülekezet templomában. Ez a díj az alapítók szándéka szerint nem csupán a névadójának kíván emléket állítani, de a díjazottak művében és személyében a másokért létezésre mint életformára hívja fel újra és újra a figyelmet.

2017-ben a Kuratórium három pályázat közül választva végül Derencsényi Zsuzsának, a Schweitzer Albert Szeretetotthon nyugalmazott igazgatójának ítélte oda a díjat a Magyarországi Református Egyházban végzett több évtizedes diakóniai munkájáért, különösen is az idősek körében végzett szolgálatáért: életművéért. 

A díjátadási ünnepségnek évtizedes, kialakult hagyománya, forgatókönyve van. A megjelenteket rendre Balog Zoltán a Németajkú Gyülekezet Protestáns Fórumának, a díjat alapító egyik szervezetnek a vezetője köszönti. Most sem volt másképp. „Úgy gondoltuk, ennek a díjnak és a hozzá kapcsolódó ünnepségnek nem lesz hosszú élete, a gyászidő lejártával csökken jelentősége. Hála Istennek, nem így történt. 13 éve jövünk össze töretlen lelkesedéssel, és 12. alkalommal adjuk át a díjat. A Dizseri Tamás által képviselt értékek, a mentalitás jelentősége nem csökken, sőt távlatokat nyit. Távlatokat, amelyben az egyházak és az állam közös gondolkodása a köz javáról, a szolgálatról és a közszolgáltatásokról új távlatokat vet fel. Az egyházak nemcsak hozzájárulnak, de saját jogon épülnek bele a köz szolgálatába, az állam pedig a szabályozás és a finanszírozás új rendszereinek keretei között járul hozzá a közös értékekhez.”

Az istentiszteleti részben dr. Szabó István püspök a Timóteushoz írt levél 4,6-11 alapján hírdette az igét. Utalt a magyar reformátor, Méliusz Juhász Péter életéről szóló kutatásra, akinek igemagyarázatos jegyzetei között bevásárló cédulákra is találtak. Ez azt jelenti, hogy a reformátor, hittudós egyben diakónus is volt, akit a napi bevásárlás gondjai is gyötörtek a segítettek javára. De ki az igazi diakónus? A felolvasott ige és az általános értelmezés szerint az, aki felelős azért, ami közös, ami az asztalon van, tehát az asztal körül szolgál, akár egy pincér, de lehet maga a vendéglátó is. Egy másik értelmezés szerint az a személy, aki „fel”, vagy „le”-veri a port az utazó lábáról, amikor megvendégelik, vagy leveri a port elfelejtett ügyekről. Ilyen ügy pl. a „kereszt botránya”. A két magyarázat mellé, még három korrekciót is tett az igehírdető.  Az ige alapján különbség van az elmélet és a gyakorlat között, ez az általános vélekedés. Valójában nincs különbség a kettő között semmi. Másodjára a diakónia nem relikviagyűjtés, összekapcsolja a múltat a jelent és a jövőt. Harmadsorban van egy bizonyos rangsor. A diakonia mindenkinek szól, és mindenkinek jut, de valójában azoknak, akik értik és élik, hogy mi a közünk Krisztushoz. „Péter sem érti, hogy miért, de amíg a Mester meg nem mossa a lábát, addig nincs köze hozzá.” –

Az istentiszteleti rész után Bencze János a Bethesda Kórház Alapítvány diakóniai igazgatója ismertette a Kuratórium döntését, majd Huszár Pál főgondnok úr betegsége miatt, őt helyettesítve, felolvasta a laudációt. Ebből most csak egy sort idézünk: „Hiszen ő (Derencsényi Zsuzsa) csak a napi igét követte, ezért autonóm emberként élt. Nem akart soha többé felfekvést gondozottjai közt, és testvérekre talált, bárhol is járt, tehát az empátia volt az ige mellett mindennapi kenyere. És végig, mindvégig elkísért a végső útjukon embereket, akikben a szenvedésük miatt is meglátta a testvért. „ –

Következett a díj átadása, majd az ünnepelt rövid beszéde. Ezután szünet következett, majd a konferencia. Velkey György volt a moderátor. Kiemelte a Bethesda 25 évét, melyben a részletek és az egész viszonyának szoros összefüggéséről szólt, amely a díjazott művében is fontos szerepet kapott.

Első előadónk, Czibere Károly államtitkár áttekintette az idősgondozás minden részletét a normatíváktól az intézményi ellátás minden szintjén át. Második előadónk, Beszterczey András a Szeretetszolgálati Iroda vezetője és Derencsényi Zsuzsa utódja a Schweitzer Otthon élén, az idősgondozás sajátosságairól szólt. Végül Czedik Márta főnővérhelyettes a Bethesda Gyermekkórházból az irgalmasság gondolatára felfűzve mutatta be az ápolók helyzetét igen nehéz esetek gondozása közben.

Az esemény szeretevendégséggel zárult. Igen bennsőséges, szertetetteljes alkalom tanúi lehettünk, akik ott voltunk. Egy kis üröm az örömben, hogy a bethesdás fiatalok nem tüntették ki magukat jelenlétükkel. Persze mindenkinek lehetett akceptálható fontos dolga. Mégis. Egyszer majd nekik kell átvenni a stafétabotot. Igaz, még ráérnek…

-rgy-