Néha nyári meleg, ragyogó kék ég, estére már kellemesen hűvös idő, aztán meg kicsit esősre forduló nappalok. A mosdósi kórház ősparkja harsogó zöld fákkal, bokrokkal, a kastély látványával, na meg a remek társasággal, és a jó programokkal fogadott. Kell-e több a boldogsághoz? Szerintünk nem. Csak egy epitábor kell, amit a boldog emlékű Neuwirth Magda nyomán idén is megszervezett a Neurológia. Jelesül Kiss Sándorné főnővér és Rideg Gyula. Ki tudja hányadik év óta a szeptember első hetének hétfő reggelén bearaszol a nagy busz az Ilka 57. elé, hogy felvegye az utasait. A régieket és az újakat.  A szülők még ellátják néhány instrukcióval a „gyerekeket” és a kísérőket, aztán boldogan integetnek, végre utazik a trupp, vele gyógyszeres bőrönd, bogrács, ételhordók, játékok, lepedők, törülközők, kézműves kellékek, szalámi rudak, sajt tömbök, süteményhegyek, üdítők, személyes holmik, gitár, szintetizátor és minden, ami kell. Az M7-esen itt-ott még felveszünk pár vidékről jövőt, aztán meg sem állunk Mosdósig. A kórházi sorompó tiszteleg előttünk, amikor behajtunk. Egy óra, éppen ebédidő. Szeretettel várnak a helyiek. Belakjuk az ismerős kórtermeket, szobákat, helyére kerül minden cucc, tulajdonképpen itthon vagyunk. Délután nagy közös éneklés és ismerkedő, bemutatkozó beszélgetés az újak kedvéért.  A kedd hagyományosan Gunarasra vezet, strand és gyógyfürdő van itt. Ismerősként várnak, az öltözőszekrények kulcsait és a mágneses karórákat szigorúan a kísérőknek adják. Nem is lesz semmi baj velük. Már a kulcsokkal és az órákkal. A fiatalok rohamait árgus szemek vizsgálják a vízben, mint szurikáták olyanok a kísérők, ha egy epilepsziás a vízbe hatol. Figyelünk, nézünk, hallgatunk minden irányba. És nincs is semmi baj, ha van, kezeljük, ha mással nem, humorral. Délután Gyurkovits professzor vendégszeretetét élvezzük a szőlőjében, fenn a Látó hegyen.  A fiatalok bodzaszörpöt isznak és a helyi asszonyok pogácsáit élvezik, a kísérők a hegy levét is megkóstolják. Pokrócokat terítünk szét, azokon ülünk a hegyoldalban. Dalolunk egy nagyot, ki-ki elmondja egy év óta keletkezett élményeit, szó esik bajokról, gondokról. Ám mindent elnyom a jó érzés, együtt vagyunk megint.

Szerdán irány a Deseda tó, a Fekete István Látogatóközpont. Még nem jártunk itt, mindenkinek új az élmény. Előbb egy igazán szakavatott vezető, Norbi meséli el a tó és környéke élővilágát,mindent meg is mutat a tárlókban. Aztán három csoportban hajókázunk a tavon és nézzük a szürke gémek fel-fel szálló példányait. Délután egy hatalmas vetélkedő két csapat között okoz sok nevetést. Csütörtökön megint Gunaras, illetve már majdnem estefelé Rostás Klára segítségével csuhéjbábokat és bőr karkötőket készítünk. Pénteken a Kaposvári Roxínház ifjú művészei és stúdiós gyerekei kápráztatnak el bennünket ének és tánctudásukkal. Ismert musical részletek elevenednek meg előttünk. Péntek délután felbőgött a bogrács, készült a lecsó kolbásszal, tojással, hogy a ki mit tud végén megörvendeztesse a búcsúestre készülőket és ismét eljött Kemény Gábor, hogy megnevetesse a csapatot.  Szombat délelőtt Margitka tartott egy jó kis bibliodráma foglalkozást, megint sokat énekeltünk, aztán egy gyors ebéd és már is pakoltunk a buszba, utaztunk haza. Hát igen. Mint egy szemvillanás telt el a hét. Szívünk szerint maradtunk volna. Annyi élmény, beszélgetés, meglepetés, pihenés, kedvesség volt az osztályrészünk, hogy nehéz volt elfogadni a gondolatot, most majd minden kezdődik előről, visszasüppedünk a megszokott keretek és formák közé. Mégsem búsultunk. Gazdagok voltunk. Ha csak egy nem egész hétre is, de miénk volt a világ, legalábbis azt hittük, és közben jobb emberek is lettünk. Szerettük az életet.

Külön köszönet a Bethesda Kórház Alapítványnak a támogatásért, Siegler Zsuzsa és Ambrus Bence doktor úrnak a melegszívű és dolgos jelenlétért, Pálos Anett és Hegedűs Zoli ápolónak a kitartó munkáért, Sós Gabinak a felnőttekről és a gyerekekről való gondoskodásért és a kreatív ötletekért, Magai Margitnak a bibliodrámákért és a jelenlétért, Rozi főnővérnek a szervezésért és a mindenre és mindenkire kiterjedő anyai gondoskodásért, Németh Sándornak a jó kedvért és a kapcsolatok kitartó ápolásáért. Köszönet a Mosdósi Kórház Gyermekosztálya nővéreinek a gondoskodó szeretetért, Gyurkovits professzor úrnak és Székely Györgyi főorvosnőnek a vendéglátásért. Ha lehet, jövőre is megyünk, de ez még a jövő zenéje!

-rgy-