Gyanútlanok – könyvbemutató

A Bethesda mindig tartogat meglepetéseket. Ki gondolná, hogy egy gyerekkórház könyvbemutatót szervez? Pedig ez történt. Február 19-én kedden, este hat órakor szinte megtelt az ebédlő a Gyanútlanok című könyv bemutatójára. A Luther Könyvkiadó gondozásában jelent meg az ifj. Bodoky Richárd írásait összegyűjtő kötet Csanádyné dr. Bodoky Ágnes szerkesztésében. Jó volt látni, hogy az alkalomra nemcsak a család jött el hivatalból, hanem sokan mások is, akik érdekeltek a Bethesdában, az egyházban, Zuglóban is.

Az alkalom szép „kegyesen” Bibliaolvasással és imádsággal kezdődött. Rideg Gyula kórházlelkész a Prédikátor könyvének első részéből olvasott: „Nemzedékről nemzedékre, és nincs új a Nap alatt…” –

A könyvet Velkey György főigazgató mutatta be. Személyes, emberi hangú elemzése sok idézettel rajzolta fel azt a hatalmas ívet, amit a naplótöredékeken alapuló könyv igen széles ívben bejár az 1870-es évektől Tisza István haláláig, amikor is a szem,- és fültanú szerző még csak tíz éves volt.

Kárpáti Attila történész a könyvnek azt a sajátosságát emelte ki, amely történelmi kontextusba helyezve az „oral history” felbecsülhetetlen értékében mutatkozik a könyvben. Napról-napra látjuk a kortörténetet Európa történéseitől a családi történésekig összefogva.

Csanádyné dr. Bodoky Ágnes, úgy is mint a könyv gondozója köszönetet mondott mindazoknak, akik a könyv megjelenésében, valamint a könyvbemutató létrejöttében szerepet vállaltak. Majd magyarázatot adott arra, hogy milyen ok állt a korábbi kötetek után, a mostani kötet kiadásának hátterében. Beszélt a kalandos történetről, ahogy az új forrásiratok előkerültek, másrészt arról az elemző munkáról, ami a dokumentumok feldolgozása közben meglepetésül szolgált.

Az eseményt szerény szeretetvendégség zárta.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support