Csak a résztvevők változnak, némi változatosság a programban is fellelhető, de valójában minden ugyanaz. Persze a csecsemőnek minden vicc új, ezért boldog gyerekek távoztak a tábor végén most is, biztosítva a szervezőket, hogy jövőre is akarnak jönni, ha lesz tábor.

Boldog emlékű Neuwirth Magda egyszer, még Dizseri Tamás igazgató országlása alatt a fejébe vette, hogy ő a kórházban szervez bentlakásos tábort egy aktív gyógyító osztályon. El tetszik tudni képzelni az olvasónak, hogy mit jelent ez? Például azt, hogy a betegfelvétel nem áll le, hogy működnek az ambulanciák, zajlik az EEG monitorizálás, hogy a műszakba beosztott nővérek le sem állnak a teendőikkel, csak mindehhez még van 15-20 epilepsziával gondozott gyerek, akivel épp nincs semmi kórházi teendő, csak mentesíteni kell a szüleiket legalább egy hétre a terhek alól. Eredeti figura volt ez a mi Magdánk, be tudta hülyíteni az ápolókat, orvosokat, szülőket, gyerekeket. És minden olyan jó volt a szárnyai alatt. Aztán itt hagyott bennünket érdemtelenül korán, és itt maradt az öröksége, pl. az epi táborok nyáron az Ilkában. A csapatot vitte is a lendület, de most először kellett éreznünk, hogy nincs kihez kötni táborunkat. Mintha automatikusan, reflexből menne az egész. Magai Margitkánkl -korábbi táboraink szellemi anyja – is itt hagyott bennünket nyugdíj címén, Rozi főnővérre hárult hát a feladat, hogy az egészet megszervezze és összefogja egyedül. A kivitelezésben nem volt hiba, csak hát most először kellett érezni a táborszervezőknek, hogy egy gyógyító osztályon teher a gyógyító feladatok melletti táboroztatás. Sebaj! Minden ment a maga útján. Az akut helyzetek el lettek látva, és a táborozók is boldog örömmel vették a hetet. De hát ez az igazi bethesdás mentalitás: plusz feladatok az általános mellett nem okoznak gondot, legfeljebb több fáradtságot és szervezést. Volt minden, ami szokott lenni. Vizes program a „Vakodában” kétszer is, de most először kellett fizetnünk a programért. Új idők járnak. Voltunk Szentendrén a Skanzenban, játszottunk népi játékokat, sütöttünk cipót. Elmentünk a Tropicáriumba, ahol a gyerekek igen jól érzeték magukat, csak a felnőtt kísérők érezték a mindent átható üzleti szellem kíméletlen nyomulását. Voltak a Bohóc doktorok, bennük soha nem csalódunk. Marika néni kézműves munkái és alázata most is mindenkit megragadott. Gábor bácsi vetélkedője sok vidámsággal tette érthetővé, hogy minden lehetséges annak, aki akar valamit és ráhagyatkozik a közösségre. Fagyiztunk, dinnyéztünk, Emese az 5. éves teológus hallgató remek esti programokat szervezett, voltak fiatal tanuló nővérek, akik nagyon odatették magukat. Az egész nővérgárda mindent megtett, hogy senki ne érezze magát rosszul. Ad hoc jöttek zenészek, akik gitárral, szaxofonnal és szólistával énekeltek, majd velünk is. Volt egy bábos duó, és Christiane Hacker zenei foglalkozása is emlékezetes marad.

Csak hát nagyon hiányzik nekünk egy Magda. Aki az egészet keretbe fogná, mint egy jóságos anyu, vagy apu, vagy nagyi. Aki odatenné magát kórházi lét ide, vagy oda. De az is lehet, be kell lássuk, Magda öröksége túl sok nekünk. Nem bírunk vele. Csak hát a gyerekek. Ők úgy szerették ezt a tábort, pedig nem történt semmi különös.

Köszönet Rozi főnővérnek és csapatának a helytállásért, köszönet a Bethesda Kórház Alapítványnak, jelesül Bencze Jánosnak – aki nagyon érti ezt a műfajt és mindenben, mindig segít – a támogatásért. És köszönet a társ osztályoknak, különösen az AITO-nak, meg a Rehabnak, hogy erre az időre átvették a nehéz eseteket.

-rgy-