A Bethesdában legjobban az ünnepségeket szeretem. A Semmelweis napi külön is a kedvencem. Emlékszem, jó tíz éve például, akkor fiatal orvosokkal „Semmelweis-járás” címmel parádés műsort szerveztünk. Volt abban komolyság, humor, élet-halál, önmagunk kifigurázása, és tiszta szándék, hogy jobb gyógyítók legyünk. Ez az utóbbi szándék tíz év alatt sem változott, csak talán a mai fiatalok bátortalanabbak, hogy átvegyék a kezdeményezést, vagy mi öregek telepedtünk túlságosan rájuk a hagyományainkkal, nem tudom. Ezt majd eldönti az élet. Nekem igazán most az a fontos, hogy csordulásig telt a Biblia terem, ebédlő, ahol az ünnepségeinket tartani szoktuk. Azaz volt érdeklődés. Engem ez mindig meghat.

A koreográfia őrizte a hagyományokat. Elsőre a Zuglói Filharmónia Rézangyalai fújtak fanfárt, hogy a nép elcsendesedjen, aztán Rideg Gyula kórházlelkész beszélt egy újszövetségi részlet alapján (Zsid. 13,7) arról, hogy a 150 éve született Semmelweis Ignác (aki 47 évesen már halott ember volt) saját szakmája vezetőit ingerlő szakmai hitvallása, hogyan is hasonlít, vagy nem hasonlít a mai gyógyítók kihívásaihoz és hitvallási helyzeteihez egybevetve Krisztus áldozatával.

Ünnepségünk fő előadója, dr. Oszvald Péter intenzívgyógyász főorvos azt a tapasztalatát osztotta meg velünk szakirodalmi hivatkozásokkal jócskán alátámasztva, hogy az újraélesztéseket túlélő páciensek, (a beteg populáció 20 %-áról beszélünk) hogyan mennek át teljes, addigi életüket tekintve 180 fokos fordulaton, pozitív irányba. Imponáló példákkal mutatta be saját eseteiből, hogy a halál közeli élmények az emberek egy részénél radikális életmód, gondolkodás, életfelfogás változásokkal járnak pozitív irányban. Magyarázatot nem adott, nem adhatott, de buzdította a mai fiatalokat, hogy figyeljenek a jelenségre, és ha kellő kutatási témának érzékelik, járjanak utána.

A Rézangyalok megint zenéltek, és ahogy előre haladtunk az időben, úgy jöttek a fajsúlyos darabok után az egyre populárisabb, vidámabb zenék.

Aztán, ahogy lenni szokott, főigazgató úr emelkedett szólásra. Mondandójának lényege az összetartozás érzése és a megrendülés volt afelett, hogy a bethesdások minden nehézség ellenére mégis, hogyan tudják elfogadni egymást. Meglepetés volt, hogy dr. Kishonti Roland, aki ma egy afrikai, polgárháborútól sújtott kis ország egyik kórházának igazgatója, aki nálunk tanulta a szakmát két évtizede, és akihez ma is testvéri szálak fűznek bennünket, jelen tudott lenni, és mondott néhány szót magáról és munkájáról Velkey igazgató úr unszolására.

Aztán következett a minden évben szokásos 7 Bethesda-díj átadása. 2018-ban ezt a díjat dr. Mikos Borbála főorvos, dr. Hegyi Márta főorvos, Pap Márta kórház-higiénikus, Dévai Noémi ápoló, Vargáné Nóra sebészeti vezető asszisztens, Szolnok Katalin gazdasági igazgatási munkatársunk és Máthé Ferenc gépkocsivezető kapta a közösség szavazatai alapján. A közösségi díjat az Anyák Háza munkatársi közössége nyerte el.

Egy-egy virágcsokorral köszöntöttük azokat az ápolókat is, akik január óta a hónap ápolója cím tulajdonosai lettek: Szlaby Ivett, Halász Andrea, Garajszki Alexandra, Gyebnárné Szabó Csilla, Hora Annamária, Boros Fruzsina, Kota Ildi, és Wolfné Zsuzsa lettek az elismerés kitüntetettjei.

Ahogy már ilyenkor szokásban van, kinevezésekre is sor került. Dr. Szabó Cecília főorvos, dr. Gergely Anita, dr. Aichert Gabriella, dr. Ambrus Bence adjunktus lett, dr. Kováts Dávidot pedig abból az alkalomból köszöntöttük, hogy gyermeksebész szakvizsgát tett.

Zárásul a szeretetvendégség következett. Külön köszönet Zolinak, a szakácsnak, aki egyedül állította elő az egész traktát más feladatai mellett, és Csillának, a büfé vezetőjének, aki az ünnepség vendégfogadási részét egymaga vitte a vállán, és pazarul megoldotta. És persze köszönet az Alapítványnak, Bence Jánosnak a támogatásért.

-rgy-