Kora reggel álltam a révfülöpi kikötő végén. Élveztem a szelet, a napot, a sirályok vijjogását. Vagy 2-300 méterre feltűnt valaki, aki felém tartott. Az Eszter lesz az, véltem. Odajött, és mialatt beszélgettünk, a távolban szintén egy  ismerős alak tűnt fel. Andi. Aztán Nórit láttuk elszaladni a parton, míg kicsivel arrébb Gyula és András beszélgettek. Az jutott az eszembe, hogy milyen szerencsés helyen is dolgozom, ahol már a járásáról, mozdulatairól is megismerjük egymást jó néhányan, messziről is. Talán valamiféle biztonságot ad a hétköznapokban ez a fajta baráti viszony, ami messze több, mint puszta kollegiális kapcsolat. Mennyire jó lenne ezt megőrizni, és akár szélesíteni, ami persze nem lesz egyszerű, ha majd bővülni fogunk új épületekkel, új társakkal. Már csak ezért is jók ezek az „elvonulások”, meg azért is, hogy az elmúlt évről, illetve a jövőt érintő tervekről hallhassunk hiteles beszámolókat az érintett osztályok, részlegek vezetőitől.

A mostani helyszín igazán ideális volt, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ  vendégei voltunk, pár száz méterre a Balatontól. A minden igényt kielégítő, saját konyhával és büfével rendelkező épület éppen húsz éve újult meg a rendszerváltást követő egyházi javak visszaszolgáltatása kapcsán. A helyi welcome törkölyt Hafenscher Károly, kórházunk jó barátja, evangélikus lelkész kínálta nekünk, aki később szóval is köszöntött bennünket, felidézve a névadó mártírsorsú püspök emlékét.

A megérkezést követő délutáni előadásokat egy nyitó áhítat kezdte, amelyet Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, lelkész tartott. Fő mondanivalója a három „valóság” – Nagypéntek-Húsvét- Pünkösd  nagyon szorosan összetartozó egységéről szólt, megemlítve, hogy Jézus a sebeivel együtt emelkedett fel a mennybe. Kórházi dolgozóként, ápolóként, orvosként és egyáltalán emberként mi sem tehetünk másképp az Ő útját járva – az élet győzelmének csak így van értelme a halál fölött.

A szószék aztán hirtelen előadói pulpitussá változott, mert az első „hivatalos” megszólaló szintén a miniszter/lekész úr volt. A rendkívül személyes hangvételű beszéd a bizalom-bizalmatlanság témakörét boncolgatta. A felvezető történelmi és teológiai mellékszálak elvarrása után élete negatív és a pozitív tapasztalatainak elemzése is szóba került.

Következő előadónk Mráz Ágoston Sámuel, politikai elemző, a Nézőpont Intézet alapítója volt. Beszédében igazán aktuális problémát járt körül, a május végi, Európai Parlamenti választások lehetséges kimenetelét elemezte, bepillantást engedve egy kicsit a politikai kulisszák mögé is.

Este, a vacsora után a „szokásos” vetélkedő következett, sok új játékkal és feladattal bővülve, amely Anett érdeme.  A mozgásos és kevésbé mozgásos feladatok verseny jellegénél lényegesen többet hozott a kapcsolatépítő konyhára az a rengeteg nevetés és beszólás, ami senkit nem kímélt. Ellentétben Hobóval, mi jó sokáig voltunk fenn…

A másnap reggelt Kollák Zita kezdte, aki a nefrológiai ambulanciáról beszélt, kiemelve annak jól működő team jellegét, a sebészeti és a radiológiai háttérrel. Kárász Hajni az invazív otthoni lélegeztetés előnyeiről és problémáiról beszélt, míg Mikos Főorvosnő a noninvazív lélegeztetés helyzetét ismertette, kitérve a jövőt érintő tervekre, a visszajelzésekre és a finanszírozás kérdésére is. Molnár Eszter a laboratóriumi gépek cseréjéről, és az új beszerzésekről beszélt, hangsúlyozva az ágy melletti diagnosztika jelentőségét. Hantos Móni következett, aki a Cincinnati tanulmányútjáról tartott sok fényképes , érdekes beszámolót, rengeteg olyan jó ötletet hozva, amit akár mi is bevezethetnénk. Helyi, balatoni jellegű volt a következő előadás, amely a Fonyódi és a Zánkai Erzsébet táborokról szólt. Statisztikai adatok, képek, történetek és nem utolsó sorban javaslatok a jövőre nézve – Lakatos Esztertől  és Mikos Boritól.   A következő előadást ének vezette be. Anett ünnepelte épp itt, épp aznap a születésnapját, neki szólt a „Boldog szülinapot!” Megosztotta velünk a különféle táborok szervezésének nehézségeit, élményeit. Bese Nóri lépett mellé, mert a „Szülői igényekről – kórházi válaszokról” együtt elmélkedtek. Megtörtént események kapcsán ötleteltek, gondolkodtak hangosan. A blokk hivatalos részét egy kerekasztal beszélgetés zárta, kerek asztal nélkül. Egymás mellett ültek ugyanis: Vona Andi, Sz. Kovács István, Nagy Gyula és Igazgató Úr. A műtőkről szóló beszélgetés központi eleme a „hogyan kéne lenni, és mi van jelenleg” témaköre volt, de kitértek a létszám, az állagmegőrzés és a sokáig tartó megfeszített munkára is. Ez a beszélgetés – úgy tűnt – még folytatódni fog.

A Gazdasági Osztály szekciójának első előadója Csikós Bálint gazdasági igazgató úr volt.  Beszélt a kórház elképzelt jövőjéről, új utakat keresve, különböző lehetőségek után kutatva úgy, hogy a biztonság mindig prioritást élvezzen. Németh Gabi, az Élelmezési Osztály vezetője a stabilitás megőrzését tartotta jelenleg a legfontosabbnak, nem feledkezve meg azonban néhány bevezetendő újításról sem. Szolnok Katica a gazdasági osztály aktualitásait hozta, és beszámolt a szöuli KIMES kiállításon szerzett tapasztalatairól, élményeiről, illetve az itt kialakított kapcsolatok jövőbeni lehetőségeiről. Egy megszívlelendő gondolat innen: „Ha az új jobb, vagy van olyan jó, mint a régi, akkor miért fizessünk irreálisan magas árat a régiért?” Sűrű Dia a minket is elérő, édesanyjával együtt sokat emlegetett GDPR-ról beszélt, felajánlva, hogy minden hozzá fordulónak segít a kórházban ez ügyben. Bárkai Anikó szólt utolsóként itt, aki úgy aposztrofálta magukat, hogy minden, ami nem gyógyítás. Mégis, e, néha kellemetlenséget okozó háttérmunka nélkül nem működhetne az intézmény. Megemlítette a különböző építészeti projekteket is, amelyek kórházunkat érintik.

Vacsora után meghívásunk volt egy munkatársunk, Velkey György főigazgató úr balatonrendesi házába, ahol kitömhettük emésztőrendszerünk még üres helyeit – finomabbnál finomabb borokkal, szendvicsekkel. Drónnal fotózkodtunk, társasoztunk, beszélgettünk – jól éreztük magunkat, köszönjük szépen.

Péntek reggel Zsindely Kati mesélte el a KIDSZ integrációjának történetét a Bethesdába. Új hangsúlyokat is szeretne kialakítani, ezért nyitna az állat- és művészetterápia, valamint a korai evészavarok problematikája felé. Hirsch Anikó ehhez kapcsolódóan a diagnosztika komplexitásáról beszélt, idézve C.G.Jungot: „Gyógyítani annyi, mint egésszé tenni. Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes.” Ezt követően Lakatos Eszter a távollévő Závodi Edit helyett az ápolóképzésről, ösztöndíj rendszerről és a kívánandó új lehetőségekről beszélt. Hangsúlyozta, hogy majd a leendő épületszárnyban dolgozó új munkatársainknak már jóval előbb be kéne lépniük a kórházba, nem közvetlenül az induláskor, hogy könnyebben be tudjanak illeszkedni a közösségbe. Őt Velkey igazgató úr követte, aki hasonló módon az orvosi kart, annak jelenét és elképzelt jövőjét elemezte. Rámutatott a kritikus- vagy részben hiányzó szakterületekre,  kiemelve a folyamatos utánpótlás fontosságát. Szabolcs Andrea a tőle megszokott módon, az intézményét szerető-védő attitűddel kérdéseket fogalmazott meg az új szárnnyal kapcsolatban. Felhívta a figyelmet a PIC II., a Sürgősségi Osztály, a képalkotó diagnosztika és a Hospice ellátás várható nehézségeire. Kollák Zita az orvosi beosztás készítése közben keletkezett gondolatait mondta el, majd ismét Hantos Móni következett, aki most a gyógyszer szerializációról beszélt.  Mindenki számára érthetővé tette, hogy ez a biztonsági intézkedés, minden kellemetlenségével együtt, a javunkat szolgálja. Legutolsó felszólalóként Bencze János diakóniai igazgató beszélt a kórház alapítványának pénzügyi helyzetéről. Grafikusan is látványos, jól követhető ábrák segítségével szólt a különböző bevételi forrásokról, illetve a költségek részletes elosztásáról is. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében ezúton köszönjük meg ennek a révfülöpi vezetői/főorvosi elvonulás lehetőségét, amit szintén az Alapítvány finanszírozott.

Ez a szó egyébként, hogy elvonulás, nem is fejezi ki jól azt, ami ilyenkor és sokkal inkább hazafelé, majd otthon zajlik le bennünk, résztvevőkben. Még akkor sem, ha nem volt minden tökéletes. Különben a tökéletességről is elhangzott egy frappáns idézet, így a végére: „ A tökéletes szeretet az, amikor a tökéletlent szereted.”

Németh Sándor